Érdekességek, filmek, történelem, közélet

panelmedve

Lukasenka, Putyin és az állami terror esete az utasszállítókkal

2021. május 29. - Panelmedve

A május 23-án földre kényszerített Ryanair gép kapcsán a "három nagy keleti diktatúra" - Oroszország, Törökország és Fehéroroszország - vezetőinek sajátos gondolkodásáról már nem csak azokból az esetekből kaphatunk képet, melyek például Putyin politikai ellenfeleinek (Voronyenkov, Magnyitszkij, Kara-Mursza, Nyemcov, Berezovszkij, Litvinyenko, Esztemirova) gyanús körülmények között történő hirtelen elhalálozásából következnek (utcai pisztolylövések, rendőri kihallgatások, rejtélyes mérgezések, radioaktív polóniummal támadások ... stb), hanem most már a Fehérorosz diktátor, Lukasenka "gépeltérítős" húzásából is némi fogalmat kaphatunk.

protaszevics_minszk.jpg

Összeállítás: panelmedve blog (képelemek forrása: bbc.com, express.co.uk)

Az idén 67 éves Aljakszandr Lukasenka már 26 éve van hatalmon Fehéroroszországban (választási csalások sorozatának köszönhetően), mely idő alatt egy tökéletes diktatúrát épített ki hazájában, mégpedig a rendőrség, a KGB (igen, ott még mindig így hívják) és a hadsereg fegyvereire támaszkodva. A sajtót, a gazdaságot és a politikai rendszert is uralma alatt tartó politikus annak az európai "dictator trio -nak" tagja, mely egyesek szerint valójában négyes-fogat, egy bizonyos Kárpát-medencében "uralkodó" népvezérrel kiegészülve. (Ezen azonban most gyorsan túllépnék, mert részint nem szeretném megkapni a "nem is vagy magyar" stigmát, részint a dolog nem témája jelen posztomnak.)

lukasenka.jpg

Lukasenka (forrás: bbc.com/russian/news)

Ami biztos: Lukasenka rendszere emigrációba kényszerítette a teljes belarusz ellenzéket (legalábbis a komolyan vehetőket), akik Lengyelországba és Litvániába menekültek a diktátor haragja elől. Köztük volt Szvjatlana Cihanovszkaja ellenzéki vezető és 2019-től a 26 éves Roman Protaszevics ellenzéki újságíró is. Itt érdemes megállnunk egy pillanatra: ki is ez a Protaszevics, akitől annyira tartott Lukasenka, hogy egy nemzetközi repülőjáratot kényszerített földre vadászgépeivel?

roman_protasevich.jpg

Roman Protasevich (forrás: publishingperspectives.com)

Protaszevics rövid bemutatása politikai pályafutásának és ellenzéki tevékenységének leírása érdekes képet ad a diktatúrákban lehetséges szervezkedésekről is: 

Kicsoda Roman Protaszevics?

A fiatalember 17 éves kora óta aktív részese a fehérorosz diktátor elleni szervezkedéseknek, tüntetéseknek és megmozdulásoknak. Már 2011-ben tüntetéseket szervezett Minszkben Lukasenka rendszere ellen, majd cikkeket, blog-bejegyzéseket írt a diktatúra módszereiről, melyeket százezrek olvastak. Néhány éve létrehozta a Nextra nevű hírközlő rendszerét és mobil-applikációját, mely Lukasenka lázálma lett, tekintve, hogy nem tudta elnémítani. (A Nextra, mely közel 1 millió csatlakozót vonzott, felhő-alapú rendszer ugyanis, mely szerver-alapon nem kapcsolható le.) A Fehérorosz titkosszolgálat hamar felfigyelt Protaszevics tevékenységére és kezdett hajtóvadászatot elfogására. A tehetséges ellenzéki  azonban csodával határos módon kicsúszott kezeik közül és 2019-ben Lengyelországba menekült (ahol szüleivel együtt menedékjogot kapott).

Tavaly ősszel a Nextra helyett egy új fiók, a Belamova lett Protaszevics hírcsatornája, ám itt is negyed milliós már a csatlakozások száma. Protaszevics a tehetetlen fehérorosz titkosszolgálat 2020 novemberében nyilvánította terroristának, mivel továbbra is (csak most már külföldről) a fehérorosz megmozdulások legfőbb szervezője maradt.

belarusia_minsk_protaszevics.jpg

Kép forrása: theguardian.com

Idén májusban - aktív kapcsolatban a litvániai ellenzéki emigránsokkal - összehangolta tevékenységét Cihanovszkaja politikusnővel, akit május 23-án Athénba is elkísért. Innen Litvániába utazva érte a KGB támadása, mikor gépét Minszkbe kényszerítették a belorosz MIG -ek.

Protaszevics, már az athéni reptéren felfigyelt az őt követő kormány-ügynökökre, akik vélhetően folyamatos kapcsolatban lehettek a minszki központtal. Amikor az utasszállító fehérorosz légtérbe ért, beindult az akció: MIG-29 -es vadászgépek érkeztek a Ryanair utasszállító két oldalára és kikényszerítették, hogy Litvánia helyett Minszkben szálljon le. A fehérorosz főváros repterén aztán már gyorsan ment minden: Protaszevicset és barátnőjét azonnal elfogták és bilincsben vitték el.  

protaszevics_arckep.jpg

Protaszevivs elfogása után, nyilatkozattételre kényszerítve (forrás: abcnews.go.com)

A KGB ügynökök rendesen "megdolgozták" Protaszevicset: kiverték pár fogát, beverték orrát, mely sérüléseket később szépészeti beavatkozásokkal (értsd: púder) próbálták meg eltüntetni. Bár az EU azonnal tiltakozott és szankciókat hozott Lukasenka (és tette) ellen [melyhez meglepő módon ezúttal a magyar kormány is csatlakozott] a fehérorosz vezető úgy tűnik egy cseppet sem szeppent meg. (Miért is félne, ha a világ második katonai nagyhatalma áll mögötte, Putyin vezetésével.) Mindenesetre Lukasenka "kreatív csoportja" nem állt éppen a helyzet magaslatán, mikor azt találták ki, hogy az állami terrorra, - mely egy ország légi-erejét használta fel egy újságíró elfogására és elnémításra (mégpedig egy nemzetközi repülőjárat eltérítésével) - a Hamasz nevű palesztin szervezet fenyegetése miatt volt szükség. A kifogás annyira gyenge, hogy a világ egyetlen sajtóorgánuma és politikai szakértője sem vette komolyan. (A Hamasz ráadásul hivatalosan és azonnal el is utasította a vádat.) 

feheroroszorszag.jpg

A történet után azért nagy kérdés, hogy meddig fajulhat az európai diktatúrák rémuralma és módszereik elképesztő sokszínűsége ellenfeleik eltüntetése terén. Putyin simán megöleti riválisait (és bírálóit), Lukasenka utasszállítókat térít el, Erdogan pedig fegyveres junta fenntartásával ellenőrzi lakosságát. 

panelmedve_alsosor.jpg

2021.05.29.13:47

A bejegyzés trackback címe:

https://panelmedve.blog.hu/api/trackback/id/tr8016575350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Történelemtanár_ 2021.05.30. 08:52:35

Az EU most azért elég gyorsan lépett az ügyben és itélte el azonnal Lukasenka lépését. Ez pozitív. Lehet, hogy a 4 nagyobb és néhány kisebb keleti-európai diktatúra (Oroszország, Töröko., Fehéroroszo., Azerbajdzsán, Kazahsztán ... stb) lassan visszorulnak majd? Mondjuk ott van még akkor is a három legnagyobb: Kína, Észak Korea és Irán. Azokkal egyelőre nem lehet mit csinálni.

Kolbász Géza 2021.05.30. 08:52:41

Addig fog tartani, amíg a nép fel nem lázad. Mert a külföld nem fog segíteni, ahogy 56-ban se segített nekünk, csak ígérgetnek, menjetek előre, majd mi megbosszulunk, aztán persze semmi. Nekünk is saját magunknak kell leráznunk a fidesz rémuralmat, más nem fogja. Ez viszont csak úgy jöhet össze ha megvan hozzá a kritikus tömeg. 1 millió ember a Parlament előtt már azt csinál amit akar, ha lámpavasra húzza az egész alig tisztelt házat, az már népítélet, nem önbíráskodás, mint 1-2 ember esetén. Viszont még nem tartunk ott hogy ez a tömeg összejöjjön, még van vesztenivalója az embereknek. Majd ha már nem lesz, akkor meglesz a tömeg is. Jól tudja ezt a Csúti Csüngőhasú is, ezért valamennyit csepegtet vissza a teljes ellopott államkasszából, hogy ne legyen (még) népfelkelés. De a haverok éhesek, egyre éhesebbek, és ha elapad a brüsszeli segély, akkor elkezdenek az emberek zsebében turkálni, és abból meglehet a szükséges tömeg.

padlogaz 2021.05.31. 15:42:07

@Kolbász Géza: "Viszont még nem tartunk ott hogy ez a tömeg összejöjjön, még van vesztenivalója az embereknek" -- szerintem nem azért nem megy ki egymillió ember, hogy "lámpavasra húzza az egész alig tisztelt házat", mert félnek, hanem azért, mert 1) a lakosság többsége nincs a fidesz ellen, és 2) eddig még minden szavazás törvényes volt, azaz legálisan is le lehet szavazni a fideszt, ha a választók úgy döntenek. azaz, igenis önbíráskodás lenne bármilyen erőszak.
értem, hogy saját, ellenzéki gondolkodású perspektívából az ember hajlamos úgy érezni, hogy az egész ország úgy gondolkodik, mint ő, de a közvéleménykutatások sajnos mást mutatnak, még a baloldaliak is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.31. 15:42:15

Én úgy tudom, teljesen demokratikus lépés repülők leszállítása, hiszen Amerika is így tett Morales gépével 8 éve Bécsben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.31. 15:42:23

@Kolbász Géza:

A belarusz nép már felkelt, s kiáll vezetője mellett. A kisszámú lberális tüntizők elbukták a csatát, hiába a milliárdok a CIA-tól és Soros gazdától.

odamondó 2021.05.31. 15:42:28

@Kolbász Géza: mese sajnos. Egy csomó ember 2 kanállal eszi a fityisz hülyeségét.

Control_ 2021.05.31. 23:55:26

Kelet-Európában mindig is lesznek diktatúrák. A szervilizmus, hűbériség és feudalizmus itt 1500 éve meghatározó gondolkodásforma az V.századtól kezdődően napjainkig.

Tomi1973Wien 2021.06.07. 14:28:46

most jottem haza, par napot toltottem feheroroszban. az emberek nem tuntek elegedetlennek. eljarnak dolgozni, a penzuk igazabol eleg eros (1 euro 3 belarus rubel), diesel 0,65eurocent, cigi 1,2euro. altalaban nezve nem tul draga az elet. lehet, hogy ezt kormanyzati "nyomas es akciozas" teszi lehetove, de az embereknek mindegy, lenyeg, hogy nem draga. hatalmas megmuvelt teruletek mellett mentem el, az allatok szabadon tartva (nincsen turbo marha/tehen, turbocsirke). siman elkepzelheto, hogy hasonloan, mint nalunk a "regi idokben" allami tamogatassal lehetseges a megvalosulas, de amig az emberek igy megelnek, addig nem fogjak elerni a kritikus tomeget. ez a par nap nekem azt mutatta, annyira nem rossz, mint amennyire ez felenk kommunikalva van. egesz jo utakon haladtam, egesz normalis autoparkot lattam. (bialystok - gomel utvonalon mentem). a radarozas az durva, a goyrsasag is, ahogy kiszednek, de a buntetes megfizetheto.

gigabursch 2021.06.07. 14:29:09

Innen messziről könnyű okoskodni, onnan még nincs semmilyen tiszta infóm. S nem csak nekem.
Konkrétan azt sem tudom megítélni, hogy ez a srác tényleg jó gyerek vagy csak egy ugyanolyan előretolt kretén, mint Gréta thunipunci.

@Kolbász Géza:
Idehaza 10 éve még kb 400.000-s Milla, még 200.000-s internettüntetés.
Mára, ha nagyon odateszik magukat, lesznek talán 10.000-en. Talán...

Ez az alábbi okok (és kombinációjuk) miatt lehet
- mégsem olyan szár
- az ellenzék belülről még hitványabb
- van ettől jobb, fontosabb, értékesebb dolguk, minthogy fletó hasznos idióták legyenek ..
süti beállítások módosítása