Érdekességek, filmek, történelem, közélet

panelmedve

Észbontók - tényleg lehet ekkora sötétség ilyen sok emberben?

2021. június 10. - Panelmedve

Bevallom csak mostanában, a sokadik évad környékén kukkantottam bele az Észbontók című magyar kvíz-show néhány epizódjába (mert egy ismerősöm beszélt róla hitetlenkedve) és azonnal leesett az állam. Miután felszedtem a szőnyegről nem tudtam megállapítani, hogy mit érzek: egyszerre voltam ledöbbent, kínban nevető és dühös is. Csak azon tudtam rágódni, hogy "tényleg lehetséges, hogy ennyi emberben van ilyen hatalmas sötétség?"

eszbontok.jpg

A kép forrása: sorozatwiki.hu

Némi gyors közvélemény-kutatást végezve (a baráti és haveri körömben), plusz elolvasva néhány mértékadó netes véleményt, arra jutottam, hogy két uralkodó álláspont létezik az Észbontók kapcsán. Az egyik szerint a műsorban szereplő "válaszolók" megjátsszák magukat és sokkal butábbnak tűnnek, mint amilyenek valójában. Az ok: növelni akarják a nézőszámot (valamiféle ellenszolgáltatás fejében). A másik uralkodó vélemény szerint viszont a "versenyzők" tökéletesen önmagukat adják és bizony tényleg annyira idióták, amennyire annak látszanak.

Ha az utóbbit fogadjuk el és reálisnak tartjuk, hogy a hétről hétre levetítésre kerülő epizódokban több száz végtelenül ostoba embert látunk, akkor hihetetlenül szomorú az összkép. Azt jelenti ugyanis, hogy a különböző korcsoportokból érkező, eltérő városokból származó és más-más vagyoni rétegekből kikerülő versenyzők lehangolóan alacsony szellemi színvonalú keresztmetszetét adják a mai magyar társadalomnak. (Ami viszont egyébként megmagyaráz sok mindent ebben az országban. [De erről talán máskor])

Ha pedig ennyire rossz a helyzet értelem terén, annak érdemes az okaival is foglalkozni. Első helyen ott az oktatás. Ha egy 18 körüli magyar fiatal a honfoglalást az 1800-as években keresi (ahogyan tette ezt az egyik epizódban), felmerül, hogy egyáltalán nem tanítottak neki történelmet. (De persze csökkentsük csak tovább a közismereti órák számát a szakmai képzésekben. Hajrá!). Mást is mondok: Ha az országos kompetencia-mérések (melyekkel egyébként köztudottan trükköznek az iskolák [a jobb eredmény érdekében]) és az országos PISA-eredmények egyaránt lehangolóak, felmerülhet bennünk, hogy általában véve nem fejleszti a gyerekeket a közoktatási rendszer. VAGY mélyebbek az okok és ELEVE gyengébb gyerekanyag kerül a rendszerbe, így a pedagógusoknak annyira lentről kell indítaniuk a fejlesztéseket, hogy nem is tudnak túl magasra eljutni a képzések végére.

eszbontok_pisa.jpg

Már 5-6 éve is rosszabb eredményeink voltak mint más országoknak (forrás: hvg.hu)

Második problémakör szerintem a magyar családok helyzete és ezzel összefüggésben a fiatalok életmódja. Vajon mennyire segíti ma a fiatalokat a családok többsége? Leülnek e beszélgetni a gyerekkel a szülők? A fiatalok állandó TikTok mániája mennyiben segíti a szellemi fejlődést? Jó kérdések ezek, de persze nem biztos, hogy a válaszok közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy megértsük: miért van ennyi buta ember köztünk (már ha valóban reális képet látunk az Észbontókban). Mert itt jön a másik álláspont: mi van, ha színjáték az egész? Miért ilyen nézett ez a műsor? Miért kíváncsi ennyi ember arra, hogy milyen újabb butaságot mondanak a versenyzők? És egyáltalán: miért jó megjátszott ostobaságokat felvenni illetve megnézni?

Nos, a pszichológia segíthet a válaszokban. Ha ugyanis azt tapasztaljuk, hogy minden kérdésre tudjuk a választ, miközben a képernyőn megjelenő versenyzők hülyeségeket mondanak, akkor okosnak érezhetjük magunkat, de legalábbis értelmesebbnek tűnhetünk a műsorban lévőknél. Talán ez az egyik oka az Észbontók népszerűségének: mindannyian (kivétel nélkül) okosabbak lehetünk másoknál (még ha csak 60 perc erejéig is).

Az kérdésre - mely szerint valóság vagy színjáték az Észbontókban látható rengeteg butaság - itt lehet voksolni:

Köszi a szavazatodat!

panelmedve_alsosor.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panelmedve.blog.hu/api/trackback/id/tr3216588186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bankrator 2021.06.11. 18:31:30

Az utolsó szóig előre megírt forgatókönyv alapján megy !
Csak nem gondolják hogy a méregdrága stúdióidőt arra pazarolják hogy amatőr ,utcáról behívott emberekkel kinlódjanak ?

Billy Hill 2021.06.11. 18:31:40

Volt olyan elmélet is, hogy valóban nem a legpengébbek a játékosok, de ha adtak 50 kérdésből 40-re jó választ, akkor azok az esetek nem kerülnek be a műsorba, csak a tíz hülye válasz (vagy ugye nyolc baromság és egy-két olyan válasz, ami jól sikerült)...

Bankrator 2021.06.11. 18:31:53

@Androsz:
Nálunk a fél város tele volt pakolva húsvét előtt "Rántani való csikre eladó "
feliratú szórólapokkal .
10 emberből 9 észre sem vette !

AntiORK 2021.06.11. 22:42:49

Statiszták. Volt aki nyert Legyen Ön Is Millionosban...

kárárámaispj 2021.06.11. 22:43:03

@Örömhernyó: Ritka nagy marhaságokat beszélsz, gyakorlatilag megfogalmazod a bunkó parasztok krédóját. Nézd meg a lexikonban, hogy mit jelent...
Alapvetően az egész nem úgy működik ahogy leírod, hogy az ember nekiáll és magol, hogy egy vetélkedőben sikeres legyen.
Ez úgy működik, hogy az ember olvas. Mondjuk történelmi regényeket, és ezekből képbe kerül, hogy ki, mit, mikor,hol csinált. Aztán az ember megnéz egy képet, ami tetszik neki, és esetleg utánaolvas, hogy ki, mikor, miért festette. Aztán meghallgat valami zenét, vagy operát, és esetleg utánanéz dolgoknak. És ennek az a végeredménye, hogy ott egy művelt ember. Az egy másik dolog, hogy ennek a szórakoztatóipari felmérése a Legyen Ön is milliomos, amivel megkapargatsz egy felszínt.
A bunkó emberek további érve, hogy ezért nem kapsz nagyobb fizetést. Ez tény. De alapból az élet nem csak a munkahelyről szól, meg a nagyobb fizetésről. A másik dolog, hogy azért sem kapsz nagyobb fizetést, mert elmész gyúrni, vagy sportolni, vagy divatosan öltözködsz, vagy elmész fodrászhoz, esetleg kezet mosol. Ezeket vagy megcsinálod magad miatt, vagy nem. Nincs azzal sem semmi baj, ha valaki nem sportol, és egy teleszart zokni a teste, vagy ha harminc éves pólókban jár - ettől nem kap kevesebb fizetést. Csak beárazza saját magát.

ProsTata 2021.06.11. 22:43:11

Ismerem az egyik "buta" embert....
Fizetett statisztak, elore megirt bornirt szovegek...
Mindenki megnyugodhat!

Ser Vazul 2021.06.11. 22:43:20

Simán van ennyi hülye és persze minden müsor megrendezett. Nekem inkább az a fura h x forintért vállalja h lássák tényleg ennyire hülye

ProsTata 2021.06.11. 22:43:29

@Bankrator:
Ha az elso es az utolso betu a helyen van, akkor a tobbi betu akarhogyan ossze lehet keverve egy szoban, a szemed "kijavitja".

Ez egy kozismert torvenyszeruseg.

baupexim1 2021.06.11. 22:43:40

Azt feltételezve, hogy egy "ismerősöm" szerepelt benne, és valljuk be, hozta Önönmagát, mert full buta, mint a picsa, igen, mindenki ilyen full sötét...

:(

Bambano 2021.06.11. 22:43:59

nem ártana tudni, hogy miről szól a műsor.
a műsor nem arról szól, hogy helyes válaszokat adjanak, hanem arról, hogy megtippeljék, hogy helyes választ fognak-e adni.
vagyis nem a tudásról szól, hanem arról, hogy a játékos mennyire nézi le az észbontókat.
ettől még nem lesz jobb.
egyébként lehet tudni, nyilatkozta észbontó, hogy komoly titoktartásit íratnak velük alá.

kárárámaispj 2021.06.11. 22:44:31

Egészen biztos, hogy kamu.
Mégis hogyan castingolnának ennyire hülyéket? Felad egy hirdetést, hogy olyanokat keresnek, akik frankón abbahagyták a sulit második után? Ki jelentkezne egy ilyenre?
Aztán hány jelentkezőből kéne azokat kiválogatni, akik nem tudják, hogy mikor volt a Honfoglalás? És ugye nem az a műsor, hogy 895 vagy 896-ban, hanem jó nagy baromságot kell hogy mondjanak.
www.youtube.com/watch?v=M8edix773lM
Egész konkrétan nem hiszem el, hogy aki hallott Kossuth Lajosról, Deákról, Aranyról, forradalom és szabadságharcról, és ezeket fel is sorolja, az nem direkt kavarja oda a nemzeti vágtát meg a törököket. Mert ha engem megkérdezel a spanyol történelemből, hogy mi történt 1747 július 23-n akkor azt mondom, hogy fogalmam sincs, nem kezdek el felsorolni 4-5 random spanyol hírességet

Bambano 2021.06.11. 22:44:38

@birka menet: de ott nem csak ez a fajta trollkodás játszott.
volt olyan rész, hogy egy nagydarab kigyúrt kopaszt ültettek be erőszakos buta szerepben egy nyiszlett okostojás mellé. ott az volt a történet, hogy mer-e a nyiszlett okostojás kötözködni a kigyúrt kopasz ellen, és ezt kellett megtippelniük a játékosoknak, nem azt, hogy mi lesz a válasz.

a nagy hohohorgász 2021.06.11. 22:44:53

Ez a műsor pont arra való hogy az emberek akik nézik elhiggyek hogy nem is annyira hülyék, pedig de!!!! Azt csak finoman teszem hozzá hogy ez is liberális termék mint a való világ, gyozike show és satobbi.... dehat róma tudjuk hogy cirkuszt a népnek.... amúgy szólok hogy a Balázs, joshi és a faszomtudja még mi is megrendezett volt!!!!! Mónika sóóó :)

Frikando 2021.06.11. 22:45:03

Én tanárként több száz ilyen tudású végzett diákot ismerek. Név szerint. Több százat, ezeret'...

fhdgy 2021.06.11. 22:45:25

@Bankrator: Miért, itt ki vette észre, hogy az egyik erősen kritikus, de okos hozzászóló időszámításunk előtt ( ie. ) 890-et írt a honfoglalással kapcsolatban? Az időszámításunk utáni 890 sem lenne igazán jó, mert ugye a közvélekedés szerint 896, legalább is akkor, ha egy számot kell mondani és nem egy időszakot.

P1sty 2021.06.12. 07:25:51

@kárárámaispj:
Pedig részben igaza van. Tanítani ilyesmit semmi értelme, attól senki semmilyen értelemben nem lesz értékesebb, ha elolvassa meg bemagolja az elemzését mondjuk az Antigónénak vagy az Illiásznak. Mivel kényszer alatt teszi, ezért 2 hónap múlva már nem is fog emlékezni rá. Szépirodalom az tényleg szórakozásra való, magoltatni értelme nincs.
Az más kérdés, hogy általaban az intelligensebb, műveltebb, igényesebb embereknek nagyobb az általános műveltsége. De fordítva nem igaz: az általános műveltség bemagoltatásától nem lesz senki se intelligensebb, se igényesebb, sőt, még műveltebb se (mert a magolás nem áll össze koherensebb tudássá)
Szóval jóval hasznosabban is eltölthetnék ezt az időt az iskolában, de hát az hova is vezetne...

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 07:26:00

@jancsi_4: Mondjuk rögtön itt vagy te. Gondolom nem tudod magadról, hogy elmebeteg vagy. Vagy igen?

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 07:26:30

@birka menet: 3. nicked ennél a posztnál.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 07:26:48

@Trisi: "Ezek egyikéhez sem kell tudni, hogy a honfoglalás ie. 890-ben volt-e .."

896-ban, esetleg 897-ben..

indanick 2021.06.12. 07:27:03

Én is azon a véleményen vagyok, hogy legalább az egyik ember, legalább néha beépített. Egyszer az egyik srácban egy standupost véltem felismerni, Elek Pétert.

birka menet 2021.06.12. 07:27:16

Meg lehet nyugodni, még a beépitett troll is sötét. A meoldás meg valszeg az, hogy nem castingolnak külön, hogy féleszű idiótákat keresünk, hanem összevásárolják a Való Világ több 10 ezer castingolójának a videóját és úgy keresik meg a legalkalmasabb mélytudásúakat. Magyarul, minden idióta valós, a társadalom döntő többsége tényleg ilyen atomtudósokból áll.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:28:06

@Androsz: Egy zöldséges lényegében a kofa szerepét tölti be. Ha teljesen analfabéta lenne, az se lenne probléma, attól még tud zöldséget árulni.
Én találkoztam bölcsészekkel, akik nem ismertek egyetlen programozási nyelvet se. Találkoztam már olyan nyelvtanárral, aki csak angolul tudott valamennyire, németül meg nem. Fú, de gáááz!
Találkoztam díszmű kováccsal, akinek a helyesírása csapnivaló volt, mindent hallás után írt le. Nyilván, mert egy 140 kilós srác volt, aki gyerekkora óta vasakat hajlítgatott díszes kerítéssé, korláttá, ezzel nagyon jól keresett, elvette egy gazdag agrárvállalkozó szintén 100 kiló fölötti súlycsoportban versenyző lányát és boldogan éltek. Probléma? Egy szál se.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:29:00

@Bankrator: Észreveszik, megértik, ennyi. Egy ilyen elírás nem zavarja a megértést, emiatt nem fogja senki végigjárni a várost és piros tollal kijavítani a szórólapokat. Senkinek nem üti meg az ingerküszöbét, mert teljesen irreleváns dolog, ennél durvább hibák vannak naponta az index címlapján (gondolom a jobboldali portalokon is), pedig azt fizetett médiamunkások írják.

@kárárámaispj: Vannak 30 éves ruhadarabjaim. Semmi bajuk. Egy kalap, nyakkendő, csizma, öv, póló, rövidnadrág miért is baj, ha nem új?
Amit te írsz, az a köldöknéző bölcsész hozzáállás. Hogy olvasgassunk szépirodalmat, nézegessünk képeket, nézzünk utána dolgoknak.
Ezt csináltam mondjuk 22 éves koromig, aztán felnőttem fejben. Rájöttem, hogy akik ezt elvárják az emberektől, mint az alapműveltség részét, azok nem tudnak megtervezni egy sebességváltót, nem tudnak lekódolni egy adókalkulátort, nem tudnak semmit a tömegspektrometriáról, genetikáról, nem tudják megszerkeszteni egy társasház alapító okiratát.
Annyi buta emberrel, mint bölcsészek közt, soha, sehol nem találkoztam. És mégis, valami miatt az ő "szakterületüket" tették meg az alapműveltség mércéjének.
Emiatt jutottunk el oda, hogy arról megy a vita, hogy Wass Albert náci volt-e.
Közben elhúzott Magyarország mellett a világ.

Bambano 2021.06.12. 07:29:15

@jancsi_4: "Az IQ definíciója szerint az emberek 17%-ának 85 alatti az IQ-ja.": nincs ilyen definíció.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:30:28

@kárárámaispj: "Mondjuk történelmi regényeket, és ezekből képbe kerül, hogy ki, mit, mikor,hol csinált." - Történelmi regényekből sose tudod meg, hogy ki, mikor, mit és hol csinált. A regény fiktív, kitalált eseményeket ír le, kitalált szereplőket kreál, még ha egy valós történelmi miliőbe is helyezi azokat, ettől lesz regény. Én is imádtam a történelmi regényeket, de az pont annyira magas kultúra, mint egy szuperhősös film.

"Aztán meghallgat valami zenét, vagy operát, és esetleg utánanéz dolgoknak." - Igen, tizenévesen én is ezt hittem. Aztán felnőttem. Operát hallgatni számomra kínszenvedés. Tudom, aki ezt beismeri, az bunkó paraszt. Vállalom.

"azért sem kapsz nagyobb fizetést, mert elmész gyúrni, vagy sportolni, vagy divatosan öltözködsz, vagy elmész fodrászhoz, esetleg kezet mosol" - Eleve a gyúrás sokak szerint a legalja prolik hobbija. Akik operát hallgatnak, azok közül hányan járnak konditerembe? Fodrászhoz 17 éves korom óta nem járok, azóta magam nyírom a hajamat. A divatra sz@rok. Tiszta vagyok, sportos, jó megjelenésű, egy kb. tinédzser korom óta nem érdekelnek a kinézettel kapcsolatos dolgok.
Mellesleg sportolni se mindegy, hogy mit sportol az ember. Mert aki teniszezik, az azt vallja, hogy az az úriemberek sportja, minden más proli sport. Aki szertornázik, az minden más sportot lenéz (tornaedzőknél tapasztaltam). Aki nem focizik, nem rajong a válogatottért, az meg nem is magyar. Szülővárosomban a kézilabda volt a tamogatott sport, szinte kötelező volt rajongani a drabális kézilabdás "lányokért", követni az eredményeiket, aki ezt nem tette, azt kinézték. A csapatsportokat utálom, emiatt antiszociálisnak tartanak. Úszom, küzdősportoltam (ökölvívás, muay thai), saját testsúlyos edzéseket végzek, kerékpározom, túrázok. Mindig lesz olyan, akinek lesz ezek ellen kifogása.
Ázsiában élek, itt nagyjából hajamra kenhetem az összes olyan kulturális dolgot, amit Magyarországon alapvetőnek tartanak. De elég csak Ausztriáig vagy Lengyelországig elmenni és villogtatni a magyar kultúrádat. Még a lengyelek elismerően csettintenek, ha tudsz valamit a lengyel irodalomról és történelemről, de ennyi. Amit a magyar kultúráról tudsz, az teljesen irreleváns mindenhol a világon. Nyilván aki bezárkózik a magyar kulturális kalitkába, az azt hiszi magáról, hogy nagyon művelt, kapirgál a kis szemétdombján, vitatkozik arról, hogy melyik író volt nemzetellenes liberális és melyik volt náci. Nem ettől megy előre a világ, sőt, az ember élete se. Van 70-80 évünk a Földön, nem kellene mások "kulturális" elvárásainak mindenáron megfelelni. Ezek a témák mind olyan rágógumijai az agynak, mint a valóságshowk, szappanoperák.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:30:43

@Bankrator: Nem tudom ma hogy tanulnak olvasni a gyerekek, de az én időmben a képolvasás módszert alkalmazták.
Nagymamám tanár volt, de ő még a Horthy-rendszerben a szótagoló olvasás módszerét alkalmazta, akkoriban nem is volt ennyi diszleksziás ember. Aki iskolába járt, az jellemzően legalább olvasni megtanult. Amikor én jártam iskolába, akkor már mindenki nehezebben tanult meg olvasni és az egész osztály utált olvasni. Ez a képolvasás miatt volt, de akkor ez volt a trendi módszer. De pont a képolvasás miatt a hibásan írt szavakat is jó eséllyel felismeri az ember, ha az első és utolsó betű a helyén van. Nagymamám nem tudta volna értelmezni első ránézésre a "csikre" szót, mert ő szótagonként végigment a szavakon. Nyilván szövegkörnyezetben, hirdetésben ő is egyből tudta volna, hogy csirkéről van szó, de ha csak magában áll a "csikre", akkor elgondolkodott volna, hogy mi ez. Egy 70-es, 80-as években olvasni tanult gyerek teljesen más módszerrel olvas, egyből csirkét lát. A teljes szót nézi, nem ugrál végig a szótagokon, emiatt néha félreolvas hasonló betűkből álló, hasonló hosszúságú szavakat. Nagymamám igyekezett engem a szótagoló olvasásra rávenni (pontosabban olvas vele az ember, az elválasztási szabályok maguktól beleivódnak a fejébe), de az általános iskolámban ezt rossz néven vették.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:31:09

@jancsi_4: A helyes válasz, hogy ez egy megrendezett, előre megírt műsor.

Egy stúdió üzemeltetése több millió forint naponta. Teljesen kizárt, hogy ennyi pénzt kockáztat a produkciós cég, biztosra mennek, ha valaki rosszul válaszol, újra felveszik.
Korábban volt a Legyen Ön is milliomos című műsorról beszámoló, a nézőnek jelentkezőknek elmondták, hogy hova üljenek, hány váltás ruhát vigyeneky mert egy nap több adást felvettek, a játékban voltak szünetek, ha kellett, újra felvették az elrontott részt.
Minden TV műsor meg van írva, a valóságshowk is legalább nagy vonalakban.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:32:29

@kárárámaispj: "A bunkó emberek további érve, hogy ezért nem kapsz nagyobb fizetést."

Aki komolyabb szakra járt egyetemre, annak egy perce sincs "művelődni". Egy orvosi, jogász, villamosmérnök hallgatónak próbáld meg beadni, hogy neki illene történelmi regényeket olvasgatni meg operába járni.
Aki aztán bérből él, annak számít, hogy látja-e hasznát annak, amivel foglalkozik.
Nyilván aki tanárként tengernyi szabadidővel rendelkezik, fizetett nyári szabadság, egész nap ő a legokosabb a munkahelyén, mert ő tudja a tuti választ, az előadhatja, hogy ez a legfontosabb a világon.

Ázsiában élek, ami itt alapműveltség, arról a magyar ember nem is hallott. Csak hát aki még Magyarország határait se képes átlépni, az elhiszi, hogy a magyar kultúra a világ legfontosabbja, Magyarország a világ közepe. Aztán jön a pofáraesés, bár a többségnél ez is elmarad, mert se külföldre nem jut el (két hét Görögbe' az nem számít), se nemzetközi környezetben nem kell dolgoznia.

@poszt
"A fiatalok állandó TikTok mániája mennyiben segíti a szellemi fejlődést?"

Az én fiatalkoromban a videózást tekintették a fiatalokat megrontó, elbutító dolognak. Előtte a televíziót. Azelőtt meg a hordozható magnetofon és a zsebrádió (főleg a Szabad Európa hallgatása).
Maksa Zoltánnak volt is egy Vidióta lettem című önálló estje akkoriban. Minden korszaknak megvan a maga mániája, hogy mi rontja meg a fiatalokat. A TikTok is el fog laposodni, ahogy a facebook ellaposodott. Ma már csak középkorúak és idősebbek facebookoznak nyugaton.

n3spr3ss0 2021.06.12. 07:32:42

Tetszik, nem tetszik, de igaz, önmagukat adják. Azt nagyon nem értem, hogy kaptak valaha bizonyítványt?

arthurthedent 2021.06.12. 07:33:08

@jancsi_4: "Az IQ definíciója szerint az emberek 17%-ának 85 alatti az IQ-ja. "

Már megint mennyire okosnak képzeled magad. Az IQ definíció szerinted tartalmazza azt, hogy a szigma mekkora a normál eloszlású IQ esetében? Ugye nem?

"Az ilyen már nem volna prezentálható a műsorban."

Miért ne lehetne?! Ha gyámság alá helyezték, akkor a gyám beleegyezhet, ha meg nem helyezték gyámság alá, akkor maga dönthet. Nehogy már a műsor készítőinek legyen az a feladata, hogy elmeorvosi szakértőt kérjen ki minden alany mellé.

arthurthedent 2021.06.12. 07:33:40

@a nagy hohohorgász: "liberális termék mint a való világ, gyozike show és satobbi.... dehat róma tudjuk hogy cirkuszt a népnek...."

Ja, mert róma is liberális termék volt, hát persze. A butaság nem liberális monopólium, bőven vannak mindkét oldalon.

Örömhernyó 2021.06.12. 07:34:31

@fhdgy: A honfoglalás sokak szerint egy mítosz, amivel a ballib háttérhatalom akarja elhitetni a magyarokkal, hogy ők a Kárpát-medencébe bejöttek. Sokan hisznek benne, hogy a magyarok a Kárpát-medence őslakosai.
Ez a jó ebben a bőccsész vitában, teljesen mindegy mit állít az egyik oldal, a másik oldalt sose fogja meggyőzni és lényegében teljesen mindegy, hogy mikortól élnek a magyarok a Kárpát-medencében, hisz történelmi igényekre nem nagyon lehet jogot alapítani. Különben a törökök mehetnének vissza Mongóliába, a fehérek meg elhagyhatnák Ausztráliát, Amerikát.
Olyan vita ez, mint az, hogy Wass Albert vagy Kertész Imre műveit kell tanítani gyerekeknek. Hitkérdés, és mint a bármiben való hit, ez is félelmetes.
Közben a világ elhalad Magyarország mellett, Ázsiában programozni tanítják a felső tagozatos gyerekeket, Magyarországon meg az egyik politikai oldal migránssimogató pedó genderideológiát nyomna le a torkukon, a másik oldal meg az új keresztényfasiszta feudalizmus jobbágyait akarja belőlük képezni.

Az én őseim amúgy se a honfoglalókkal érkeztek a Kárpát-medencébe, hanem valószínűleg Mária Terézia idején a Tátra felől bevándorolt tótok voltak.

peter3374 2021.06.12. 07:34:53

Van egy céges facebook profilom, ahol rengeteg az ismerős, válogatás nélkül.
Látva a posztjaikat, a műsorban szereplők még nem is annyira sötétek és buták....
Lehet, hogy megrendezett a műsor, de rengeteg, a szereplőknél sokkal butább ember van.
Szerintem itt nem az a nagy feladat a válogatásnál, hogy elég buta legyen, hanem, hogy azért ne legyen teljesen sötét, nagyjából menjen az olvasás meg a beszéd...

mirigy78 2021.06.12. 07:35:22

Nyílván nem azokat teszik be akik tudják a választ. Ismerem az egyik műsor készítésben résztvevőt és tényleg ennyire sötétek az ott szereplők. Miért olyan hihetetlen ez? A napi életből is tudnék ilyeneket sorolni. Persze ez a felsőbbrendűség bejátszik megint, hogy azt hisszük, hogy mindenki másnál okosabbak vagyunk. Hát nem

nanijoe 2021.06.12. 09:15:41

Szerintem rengeteg kerdest kapnak, es kiszedik belole a legjobbakat. Ugy mar valamivel arnyaltabb a dolog. Es igen, ettol fuggetlenul is megdobbento, mikrol nincs fogalmuk sem, de sajnos szerintem realis.

nyelv-ész 2021.06.12. 09:15:51

Ebben az országban évtizedekig nem volt semmi értéke a tanulásnak, tudásnak. A háború előtt a pap, a jegyző és a tanár volt a falu elitje, a Kádár-rendszerben meg a hat elemis párttitkát meg a téeszelnök. A tanári pályán olyan fizetés volt, ami a megélhetéshez is kevés volt.

A 80-as évek elején az iskolatársaim halálra röhögték magukat rajtam, hogy mi az, hogy én továbbtanulok. Ők elmentek szakmunkásképzőbe autószerelőnek, lakatosnak, víz-gázszerelőnek, és 17 évesen büszkén feszítettek a kocsmában, hogy ők már önálló jövedelemmel rendelkeznek, megvan a jogsi is korengedménnyel, és a sarkon rozsdásodó Zsiguli is az övék.
Aztán a rendszerváltás után zokogtak, hogy kibaszták őket a gyárból, meg nincs meló. Akkor már tanult volna mindegyik informatikusnak, csak hát még az érettségi sem jött össze.

Ména Ságh 2021.06.12. 09:16:02

Hülyék, vagy nem hülyék....és azok akik egy műsort nem értve megállapítják a szereplők műveltségi szintjét azok milyenek ?
Szerintem ez egy ilyen amilyen műsor, de ha azt akarjuk megállapítani, hogy a szereplők milyen szinten vannak jelen a műsorban, össze lehet hasonlítani sok más tényleg műveletlen akárkivel akiket bizonyos eseményekkor az utcán szoktak leszólítani, megkérdezni ...

Aëtius_ 2021.06.12. 09:16:55

Én nem értem miért vállalja be ennyi ember a leégést. Akár megjátsza, akár igazi a LÁTSZAT szerint úgyis mindenki (egy egész ország) nézi majd hatökörnek. Miért jó ez eteknek az embereknek??? Van annyi pénz?

Andy73 2021.06.12. 10:42:51

@P1sty: az Antigone elemzését nem kellene bemagolni senkinek. A szépirodalom és a dráma elsődleges célja valóban a szórakoztatás. Másodsorban viszont rengeteget megtudhatsz belőle az adott korról és az emberekről, az emberi kapcsolatokról, ami ma is aktuális lehet, és akár neked is példát mutathat, így te is profitálhatsz belőle: hogyan viselkedj, vagy hogyan ne egy adott, kiélezett szituációban. Egy jó tanár nem várja el, hogy az ő vagy a tankönyv
elemzését bemagold, hanem segít abban, hogy elgondolkozz azon, amit olvasol, javuljon a szövegértésed, és saját véleményt, értelmezést, elemzést tudj produkálni. A gond az, hogy egyrészt nem minden tanár ilyen, másrészt a tananyag mennyisége és a feszített tempó erre nem is mindig ad lehetőséget. És persze a diáknak is könnyebb, ha gondolkodás vagy akár a mű elolvasása helyett bemagolja a kész elemzést.

Andy73 2021.06.12. 10:42:57

@nyelv-ész: ma egy átlag kőműves, burkoló vagy bármilyen szerelő megint többet keres, mint egy átlag egyetemi oktató, doktori fokozattal. A rektor többet keres egy segédmunkásnal, de egyébként sajnos nem ez a helyzet, a tudás nálunk nincs megbecsülve.

midnight coder 2021.06.12. 10:43:08

@Örömhernyó: "Külföldön vagy egy munkahelyen ezeket a hajadra kengeted, mindenre ott a wikipédia meg lexikonok."

Az, hogy a rövid és hosszú távú memóriád milyen leginkább az határozza meg, hogy mennyi minden van a fejedben. Az hogy mi, tulajdonképp nem is annyira nagyon érdekes ebbõl a szempontból. Az a lényeg, hogy tudj _valamit_. Nem véletlen, hogy minden nagyobb szellemi iskola magoltatja a diákjait.

És ugyan mondjuk doboz rakodáshoz valóban nem kell a memória, de bármilyen szellemi munkához bizony nagyon is. A jó programozót is kb. az különbözteti meg a rossz programozótól ami a fejében van, és amit a fejében tud tartani, hiába van gugli és stackoverflow.

midnight coder 2021.06.12. 10:43:21

@Aëtius_: Persze hogy van. Az ismerõsök úgy is tudják hogy mi a pálya, azt meg hogy egy vadidegen ember mit gondol rólad elég sokan leszarják, pláne ha cserébe kapnak egy kalap pénzt.

kárárámaispj 2021.06.12. 10:43:30

@Frikando: "Én tanárként több száz ilyen tudású végzett diákot ismerek. Név szerint. Több százat, ezeret'..."
Hát, azért akkor esetleg bele kéne nézned a tükörbe, meg a kollégáidra, mert ez rátok nézve igen komoly szégyen.

kárárámaispj 2021.06.12. 10:44:03

@Örömhernyó: Ijj, hallod, szerintem hagyd abba... Frankón égeted magad.

"Aki komolyabb szakra járt egyetemre, annak egy perce sincs "művelődni"."
Nyilván. :D:D:D Ezért hívják értelmiségnek ezt a réteget, ugye?
Hálisten azért a romkocsmákba volt és van idejük eljárni.

"Egy orvosi, jogász, villamosmérnök hallgatónak próbáld meg beadni, hogy neki illene történelmi regényeket olvasgatni meg operába járni."
Tudja ezt rajtad kívül mindenki, nem kell beadni :D:D
Egyébként semmi gond, egy jogász vagy egy orvos is lehet bunkó, mint te. Műveletlen és kész. Ettől még remekül tud törött lábat sínbe tenni.

"Aki aztán bérből él, annak számít, hogy látja-e hasznát annak, amivel foglalkozik."
Na igen. Aki bérből él, annak arról szól az élete, hogy vagy alszik vagy dolgozik. Semmi másról. Az ne zavarjon, hogy épp egy tévéműsorról van szó, amit azért csak néz valaki.
Nyilván munka közben.

"Nyilván aki tanárként tengernyi szabadidővel rendelkezik, fizetett nyári szabadság, egész nap ő a legokosabb a munkahelyén, mert ő tudja a tuti választ, az előadhatja, hogy ez a legfontosabb a világon."
Azért szánalmas egy életed van. Komolyan elképzelni sem tudod azt, hogy van akinek öröme telik egy regényben, egy színdarabban, vagy egy operában? Baszki, sajnállak.

"Ázsiában élek, ami itt alapműveltség, arról a magyar ember nem is hallott."
ÉS? Te szerencsétlen azért másik ország, másik kultúra. Az ottaniak meg arról nem hallottak, ami itt van.

"Csak hát aki még Magyarország határait se képes átlépni, az elhiszi, hogy a magyar kultúra a világ legfontosabbja, Magyarország a világ közepe."
Úristen. Ennyire tényleg nem lehetsz sötét... Nem, senki nem mondta, hogy a világ legfontosabbika, de ez a miénk. Pont. Persze lehet hozzád hasonló bunkó parasztokat is nevelni, akiknek annyi az életük, hogy tudnak programozni, és kész.

"Aztán jön a pofáraesés, bár a többségnél ez is elmarad, mert se külföldre nem jut el (két hét Görögbe' az nem számít), se nemzetközi környezetben nem kell dolgoznia."
Már miért kéne? Te nem csak magyarul vagy bunkó, hanem külföldi mércével is.

kárárámaispj 2021.06.12. 10:45:40

@Aëtius_: Miért, szerinted mégis ki emlékszik rájuk három hét múlva?
Most komolyan. Bemész, elmondod, hogy Kossuth Lajos a Dáridó egyik sztárja, aki karácsonykor ajándékot oszt. Kapsz érte némi pénzt. Az ismerőseid úgyis tudják, hogy nem vagy hülye, mindenki más meg elfelejti a francba.

kárárámaispj 2021.06.12. 10:46:44

@jancsi_4:
Jaja. Aztán vannak azok a bunkó parasztok, akik nem ismerik Toldit, aztán lezuhannak a nagy arcukkal együtt.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 10:56:03

@jancsi_4: Te lennél ez a tudós, te kis hiper passzív irodalomtudású Toldi negatív?;) Miből van PhD-d, gatyába' táncolásból? :)
Mellesleg, ha még tudós is lennél, akkor is lehetsz őrült, és persze az is vagy. Egy normális ember nem lóg egész nap a neten és másolgatja magát folyamatosan. Csak azt nem tudom, hogy szánalmas életed tett ilyenné, vagy eleve ilyen voltál és ettől lett ilyen az életed, amilyen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.06.12. 10:57:16

@midnight coder: hát, ezt bizonyítanod kéne, hogy a nagyobb (?) iskolák magoltatják diákjaikat.
Én pont azt tapasztalom, hogy a kreativitásra helyezik a hangsúlyt.

kárárámaispj 2021.06.12. 11:58:04

@jancsi_4: "te nem ismered a Toldit, és te a kisegítőiskolából buktál ki."
jaja. Én. Azért égtem be én egy ország előtt, és estem le a picsába a lukba. Ja, nem. Az te voltál, puhos.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 11:59:58

@jancsi_4: Hány nicked van, te haszontalan senkiházi idióta? Keress egy rendes munkahelyet, és próbálj emberhez méltó életet élni.

exilis 2021.06.12. 12:22:18

Nem látom leírva a legvalószínűbb forgatókönyvet: A játékosok bemennek, felvesznek velük száz kérdést (az is csak pár órás felvétel) majd kiválasztják belőlük azokat, amik megfelelnek, azaz kellően elbénázzák. Bármelyikünk ülne be, 100 kérdésből lenne jó pár, amibe belebukna. Na pl. én egy országos tanulmányi verseny döntőjében kaptam egy olyan kérdést ami a téma alapjaira kérdezett rá, és bár átfogó, és mély ismereteim volta az egészről, ez az általános iskolai, triviális definíció kiesett. Közönség előtt zajlott a döntő, kb. minden második néző is tudta a helyes megoldást, én meg beégtem vele. 35 éve volt, de máig az egyik legkínosabb élményem. Ha csak azt az egy kérdést játszották volna le, én is hülyének tűntem volna....

Az apokalipszis lovasa 2021.06.12. 13:26:33

@jancsi_4: az a helyzet hogy itt nem a zorbán bassza szét a kommentelést, hanem a remek ellenzéki matyika

Andy73 2021.06.12. 13:43:32

@jancsi_4: esetleg keress rá, hány embernek van 80-as IQ -ja. Aztán nézd meg a szavazatok számát. Azt is megnézheted, hogy a 80-as IQ milyen képességeket jelent, pl. az írás terén.

Örömhernyó 2021.06.12. 15:52:53

@midnight coder: Igen, erről regéltem, hogy amit általános műveltség címén véres kardként hordoztok körbe, az valójában csak arra jó, hogy érettségiig felkészítse a gyerekek agyát nagy mennyiségű információ befogadására, előhívására. Aztán egyetemen meg azt kell memorizálni, ami a szakodnak megfelelő anyag, az már nem általános műveltség. De fentebb kárárámaispj nicknév alatt valaki azt szajkózta hogy ami a fejedben van, az önmagában érték, mert kultúra meg kutyaf@sza. De most te is elismered, hogy nem. Az egész csak a memóriafejlesztésről szól. Ezzel egyet is értek.
Pont ezért engem kb. 19 éves koromig érdekelt az általános (magyar) műveltség körébe tartozó információhalmaz. Aki ennél idősebb korban általános műveltségre izmozik, az megrekedt gyerekkorban vagy ez a foglalkozása (tanár, bőccsész) vagy alkesz rokkantnyugger, akinek semmi más dolga, mint ilyenekkel tölteni az idejét.

@jancsi_4: Jaj, itt is elkeztél floodolni Brendelmatyi.

@kárárámaispj: Romkocsmába pont bőccsész járt, mert neki volt ideje erre. Rendes szakon tanulni kellett az én időmben. És pont a köldöknéző bőccsész mondja meg, hogy mi a kultúra. Persze a saját területére fókuszálva. Egy orvostól, jogásztól, mérnöktől elvárják, hogy értsen a zenéhez, történelemhez, olvasson kortárs íróktól agymenéseket, különben szakbarbárnak nevezik. Egy bőccsésznek megbocsátják, ha gimiben kettessel csúszott ár matekból és természettudományos tárgyakból.

"Komolyan elképzelni sem tudod azt, hogy van akinek öröme telik egy regényben" - 20-22 éves koromig faltam a regényeket, aztán elegem lett a fikcióból. Olvasok, de nem fikciót, nem "irodalmat". Operát még egyszer nem néznék meg. Kínai operát láttam legutóbb, híres előadóktól, de az is évekkel ezelőtt volt. Egyszer elment, nem lesz rendszer belőle.

"Te szerencsétlen azért másik ország, másik kultúra. Az ottaniak meg arról nem hallottak, ami itt van." - Pont erről beszélek, hogy aki be van zárva a magyar rögvalóságba, csak magyar megmondóemberek által magaskultúrának titulált dolgokat fogyaszt, az nagyon el lehet szállva magától, hogy tudja mikor volt a mohácsi csata, csak az már 300 kilométerre nyugatabbra se érdekel senkit. Az ilyen kis provinciális kultúrák nevetségesek, aztán csodálkozik a magyar és a román is, hogy nyugaton nem tudnak arról, hogy ők a világ közepe.

HaD 2021.06.12. 15:58:18

A dolog lényege a jónép manipulálása...a cikk is érinti hogy egyfajta kompenzáció a nézök részéröl amire tudatosan rájátszanak...amíg elhiszi magáról a kanapén a kis család hogy " mennyire okos ezekhez képest"(és még az un. celebekhez képest is)addig irgalmatlanul sok ostobaságra is vevök hisz lenyomhatanak a torkukon szinte bármely baromságot,hisz okosnak hiszik magukat...ennyire eccerü. Politikiai megrendelésre készült müsor hisz kishazánkban igen nagy szükség van az ökör tömegre :):)

kárárámaispj 2021.06.12. 16:30:23

@jancsi_4: "nem, nyuszókám, a Pfizer, Moderna, Astrazeneca és Szuptnyik oltásban nincs is koronavírus. hogy a jó édes kurva anyádban fertőződnél meg tőle (koronavírussal), te kis elmebeteg?"
Fejtsd már ki, hogy én ezt mikor mondtam, hogy van benne te olvasni nem tudó korcs?
Jaaa, hogy ezt nem tudod értelmezni?
"És azt tudod nácikám, hogy az oltástól- akármelyiktől - simán meg tudsz fertőződni?"
Segítek. Az író azt akarta mondani, hogy attól mert be vagy oltva, még simán megfertőződhetsz. Tetszik érteni?

kárárámaispj 2021.06.12. 16:31:54

@jancsi_4: "Attól függően, hogy mikor, mivel oltakoztak, megfertőzhet 10-100 százalékot, te kis tudatlan mongolFidióta fasz!"
Nem pont ugyanezt mondtam, te gyökér? Ja, csak nem tudsz olvasni, szöveget értelmezni? Nem baj. A copy paste megy azért

kárárámaispj 2021.06.12. 16:43:12

@Örömhernyó: "Rendes szakon tanulni kellett az én időmben."
Nem lehetsz túl okos, ha neked éjjel-nappal tanulnod kellett... Mi többiek azért találtunk némi időt kedvtelésekre, szórakozásra, sportra.

"Olvasok, de nem fikciót, nem "irodalmat"."
Izé. Akkor esetleg ragad rád valami valami történelmi könyvből?

"Pont erről beszélek, hogy aki be van zárva a magyar rögvalóságba, csak magyar megmondóemberek által magaskultúrának titulált dolgokat fogyaszt, az nagyon el lehet szállva magától, hogy tudja mikor volt a mohácsi csata, csak az már 300 kilométerre nyugatabbra se érdekel senkit. "
De sötét seggfej vagy te... Aki tudja, hogy mikor volt a mohácsi csata az azzal is képben van általában, hogy mikor volt Amerika felfedezése, vagy a trafalgari csata.
Teljesen lényegtelen, hogy nyugatabbra kit érdekel, meg kit nem, a mi kultúránk mondjuk Arany. Ha magyarként nem ismered, akkor bunkó vagy. Pont mint ha angolként nem ismernéd Wordsworth-t.

"Az ilyen kis provinciális kultúrák nevetségesek"
Mennyire szánalmas vagy :D:D Tudod, minden kultúra büszke a saját létére, de jössz te, aztán jól megmondod :D
És soha senki nem mondta, hogy mi lennénk a világ közepe, ez a te szalmabábod.

gergerg 2021.06.12. 17:28:53

Buta emberekről írsz, miközben azt hiszed, hogy reprezentatív keresztmetszete a társadalomnak az a populáció, akiket a butaságuk miatt választottak ki. Ez olyan, mint telefonos közvéleménykutatáson felmérni, hogy hány embernek van telefonja.

élhetetlen 2021.06.12. 19:01:28

@nyelv-ész: „A 80-as évek elején az iskolatársaim halálra röhögték magukat rajtam, hogy mi az, hogy én továbbtanulok.”. Azt hiszem, rosszul látod a világot. Nem divat kérdése volt, hogy valaki továbbtanul-e, vagy szakmunkás képzőbe megy. Én egy főiskolára mentem számítástechnika szakra, és senki nem röhögött rajtam, az öcsém meg karosszérialakatos lett. 5 évig német kamionos volt, aztán lejárt a munkavállalásija, pár évet dolgozott gyárban, majd magyar kamionos lett. Élvezte, hogy járja Európát, és soha nem akart informatikus lenni.

Almandin 2021.06.12. 19:01:43

@kárárámaispj: Egyetértek. Hernyó tipikusan sokat képzel magáról, én már azt is megkaptam tőle, hogy engem biztos csak sznobizmusból érdekel a kultúra, mert az alföldi kisvárosban, ahol felnőtt, csak olyanokkal találkozott, akik megjátszották a kulturális érdeklődést. (Én amúgy ismerek alföldi kisvárosból származó embereket, akik valóban érdeklődnek a kultúra iránt). Az örömtelen hernyó tipikus szakbarbár, aki egy diplomát csak annak fényében tud értékelni, hogy mennyi pénzt lehet vele keresni. Szinte dicsekszik a szellemi igénytelenségével, valóban égeti magát és ezt még csak észre se veszi. Pl. szerinte a Notre-Dame-ot újjá se kellene építeni, azt se bánná, ha szexklub lenne belőle (nem vicc, ilyet írt valamelyik régi nickjén-acycloren, karandash, darlacko, stb.).

kárárámaispj 2021.06.12. 19:28:27

@jancsi_4: "Te az ostoba náci fröcsögéseidet nem mered névvel vállalni, ezért névtelenül egy nick mögé bújsz."
Mert téged jancsi_4 néven rángattak ki az anyádból?

kárárámaispj 2021.06.12. 19:32:02

@jancsi_4: Igen, megfertőződhet, tudjuk, te pöcs.
Mondjuk kicsi az esélye, ugyanis aki be van oltva az bár elkaphatja, de kevéssé fertőző. Ha mindenki be van oltva akkor rohadt pici az esélye, hogy továbbadják.
Továbbá a beoltott ember köhög egy napig, aztán megy tovább.

Mindegy matyi, hagyjuk, túl hülye vagy, hogy egy ilyen rohadt hosszú dolgot elmagyarázzak neked.

élhetetlen 2021.06.12. 19:42:43

@Aëtius_: „Én nem értem miért vállalja be ennyi ember a leégést”. Úgy gondolom, hogy van személyes ismeretségi körük, akik tudják, hogy milyenek valójában, az meg, hogy az ország másik végén ki mit gondol róluk, az nem érdekli őket. másik lehetőség, hogy jól is szórakoznak, és még pénzt is kapnak érte. A harmadik, aminek ugyan kicsi az esélye, de előfordult már, hogy valaki ott fedezi fel őket. (ha van pár perced, nézd meg Majkát a Wikin). Zenekara van, műsort vezet, pizzázót üzemeltet, több tucat embernek ad munkát, és egy valóságshowban tűnt fel először.

kárárámaispj 2021.06.12. 19:47:42

@jancsi_4: "nekem a blog.hu-n nincs életcélom, én erre az időm pár százalékát fordítom. nem én baszom el itt az egész napot, hanem ti."
Nem a faszt nem, te köcsög. Állandóan itt baszod a rezet, ne hazudj. Inkább olvasd el a Toldit.

kéki béla 2021.06.12. 20:44:20

Az ország lakóinak nagy része tényleg ilyen buta. Viszont a tévében egyértelmű, hogy ripacskodás folyik.

élhetetlen 2021.06.12. 21:55:14

@Örömhernyó: „az megrekedt gyerekkorban”. Szerintem az rekedt meg a gyermekkorban, aki felnőtt fejjel már nem olvas „irodalmat”. Múzeumokba, kiállításokra sem jársz? Nem szereted az operát? Rendben, de miért vagy ilyen büszke erre? Gondolom, a balett is csak ugráló emberek neked. Mikor először színre vitték „A próbát”, megnéztem, aztán elvittem majd húsz munkatársamat. Négyszer álltam sorba, mert egy embernek csak öt jegyet adtak, akkora volt az érdeklődés. „aki be van zárva a magyar rögvalóságba, csak magyar megmondóemberek által magaskultúrának titulált dolgokat fogyaszt”. Tudod, az opera, a balett, a festészet, stb. eléggé nemzetközi. Ugyanazt jelenti Amerikától Európáig.
És beszélsz zöldségeket. „Egy bőccsésznek megbocsátják, ha gimiben kettessel csúszott ár matekból és természettudományos tárgyakból.”. Hogyne, a gimiben kettessel átcsúszottakból lesznek matek, fizika, kémia tanárok.
Ázsia. Te milyen rögvalóságba vagy bezárva, ha sem az európai, sem a kínai opera, sem az európai, sem az ázsiai irodalom nem érdekel?
„Rendes szakon tanulni kellett az én időmben”. Biztosan sokkal rendesebb szakra jártál, mint én, (vagy nehezebben vetted), én csak számítástechnika szakra egy főiskolán, és utána a ELTE-n matek szakra (nem prog. mat, hanem a hosszú), már meló mellett. Ez utóbbinál heti három nap voltak előadások este kilencig, de emellett hetente min. egyszer vagy színház, vagy opera. Meló, három éves nagy projekt dánokkal. A dán vezetővel közösen írtuk a betöltő programot, nappal én, akkor ő tárgyalt, este 9-kor, 10-kor leváltott, éjszaka írta ő. Volt egy közös textünk, hogy ki meddig jutott. Ha szóltam előre, hogy opera jegyem van, akkor úgy szervezte a tárgyalásokat, hogy ötkor tudjon váltani, ha hatkor kezdődik egy Wagner darab. Ő sem szerette az operát, csak értette, hogy ez fontos nekem, hogy ne érezzem robotnak magam. Te csak magadat érted. Amit te nem szeretsz, az felesleges.

kárárámaispj 2021.06.12. 22:17:52

@jancsi_4: "Ha utálsz engem, akkor talán ne olvasd a kommenteimet! "
Figyelj faszfej! Mindenki, aki él és mozog utál téged. Komolyan. Mindenki.
Senki nem szeret. Szerintem még a rokonaid és anyád sem. Mert egy okoskodó, nárcisztikus köcsög vagy.
És senki nem akarja olvasni a szar kommentjeidet. Komolyan. Nézd meg a szar blogod látogatottságát. A lőtéri rühes kutyát nem érdekled. Sajnos telefosod a netet a baromságaiddal, és rohadt nehéz mellénézni.
Tudod, olyan vagy, mint aki odaszarik a tér közepére, belefetreng, aztán ordít, hogy nem kell nézni. Sajnos mindent megteszel, hogy csak a te szarodat olvashassuk.

kárárámaispj 2021.06.12. 22:51:53

@jancsi_4: Tudod matyi, az isten óvjon attól, hogy egyszer véletlenül összefussunk valahol. Ezzel szerintem más is így van, de hidd el, hogy a szart is kiverném abból a hájas testedből.
Mi az, hogy "ti"? Köcsög. Mi az, hogy ti niggerezni akartok? Az a sötét agyadban mit jelent? Négernek hívni a négert? Hát bazmeg, meg almának az almát, tevének a tevét, és kurvának az anyádat. Ezek a megnevezések magyarul.
És igen, szerintem kurvára nem tartozik az iskolai felvilágosításba se a seggbebaszás, se a szopás. AZ iskolai felvilágosítás normális heteroszexuális kapcsolatról szól, leginkább arról, hogy hogyan készül a gyerek.
És mesélj, ha már annyira aggódsz a buzik miatt mivel érintett vagy, ki és hol bánt titeket? Mert tudtommal a faszt sem érdekli, hogy mit csináltok. Téged sem azért utál mindenki mert buzi vagy, hanem mert egy elviselhetetlen parazita.

És tudom, hogy nem tudsz angolul, ezért elmondom, hogy a cancel culture azt jelenti, hogy műveket betiltanak, mert az akkori erkölcs más volt, mint a mai. És az ilyen cancel culture támogatói szerint meg sem kéne ismerni a világ erkölcsi fejlődését, változását.

élhetetlen 2021.06.13. 00:04:10

@jancsi_4: Neked ugyanúgy nem érdemes válaszolni, mint bircanak, ő sem érti, te sem érted a választ. „én csak kommentelek, ugyanúgy, ahogy te, meg a többi idióta kommentelő itt. Semmi mást nem csinálok, mint ti.”. De, mást csinálsz. A kommentelők, hol normálisan vitatkoznak, hol tényleg csak alázzák, szidják egymást, de ez egy-egy bejegyzés, akár szórakoztató is. Ha te benyomsz 100, 200 kommentet, azt már senkinek sincs kedve átlapozni.
Te nácizol, akinek az a célja, hogy minden kommentelési lehetőséget kiirtsál? Elég a kinyilatkoztatás, mint az origón, visszabeszéd, vélemény nincs? Itt többen még elhiszik, hogy ellenzéki vagy, de te vagy Orbán legjobb embere. Van annyi pénz, amiért korpásodik?
„Nem tiltottam ki innen senkit, olyat csak a blogger csinál, ha geci.”. Kár, mert, ha a zseniddel megoldanád, akkor már perelhető lennél. A sima szemétségért nem vagy az.
Mennyivel vagy jobb bircánál. aki egy-egy kommentben leírja, hogy sajtból van a hold, mikor te százszor, több százszor floodolod, hogy „te idióta”, „gyengeelméjű selejt vagy”, stb, és félrevezetésül fidiótázol?
„ha ezeknek az idiótáknak megszűnik a hülye játéka hülyegyerekeknek, mert bezárják a kommentelést, abban mi a kár? én pont nem akarom azzal elbaszni az életemet, hogy 123-szor megválaszoljam ugyanarra a kérdésre ugyanazt a választ. ti, blogfüggő idióták vagytok azok, akik ezzel töltitek az egész életeteket.”. Miért is jársz a blogokra? Ah, meg akarod menteni a kommentelők életét. „nekem a blog.hu-n nincs életcélom”, csak kiirtani a kommentelést, ahelyett, hogy, ha nem tetszik, akkor nem foglalkozol vele. Holmi PhD-ra hivatkoztál, de sajnos tanult emberek is meggárgyultatnak. Veled is ez történt. „és még te hülyézel le engem”. Én csak zakkantnak látlak. Rosszabb vagy, mint Szancsó Panza, ő csak a szélmalmokat akarta legyőzni, te a kommentelőket, akik emberek, és nekik is joguk lenne úgy szórakozni, ahogy akarnak, nem úgy, ahogy te meghatározni akarod.
A jó kurva édesanyád kifejezést meg tartsd meg anyukádnak, ha él még, biztosan boldog lesz, az enyémet ne emlegesd így. Szar alak vagy, végzettséged mellett is.

Motorogre 2021.06.13. 08:13:10

Számomra nem az a megdöbbentő, hogy ilyen mélytudású emberek vannak vagy megjátsszák őket - hanem hogy ez egy MŰSOR lehet főműsoridőben !
A producer el tudta adni - tehát valahol valaki fő-okos azt gondolja, hogy a nézőknek van rá igénye : és ezek a nézők mi vagyunk.
Szégyellem magam s nem alszom nyugodtan !!

midnight coder 2021.06.13. 10:31:10

@exilis: Azért, mert ez bonyolult. Ezek a mûsorok a költséghatékonyságról szólnak.

#szájbergyerek# 2021.06.13. 11:46:57

A műsort nézve szerintem megjátszott dolog.

Mondjuk itt van ez a jancsimatyinégy, aki a poszt témájától függetlenül nyomatja ugyanazokat a hozzászólásokat akárhány példányban és meg van róla győződve, hogy ő normális.

Ilyenkor viszont el tudom képzelni, hogy az életben is lehetnek valakik helyből hülyébbek, mint mások nekifutásból.

Örömhernyó 2021.06.13. 12:10:23

@jancsi_4: A Covid tünetek kiváltásához valójában nem kell a teljes vírus. A betegség azért súlyos, mert a szervezet immunrendszere túlműködik, ez a citokinvihar, ez támadja meg a szöveteket. A citokinvihart pedig a vírus tüskefehérjéi is előidézhetik. Ha tüskefehérjékkel kerül kapcsolatba az immunrendszer, akkor pont ugyanúgy immunválaszt ad, mintha a teljes vírussal kerülne kapcsolatba. Tehát ellenanyagokat termel, de a citokinvihar is felléphet. Nem fertőződsz meg, hisz nincs benned életképes vírus, de a citokinvihar kicsinálhatja a szervezetedet.

Örömhernyó 2021.06.13. 12:12:56

@jancsi_4: A francia lakásviszonyokról van személyes tapasztalatom, semmivel nem jobbak, mint a magyar viszonyok. Nagyvárosokban megfizethetetlen, vidéken meg (van ismerősöm, aki Bordeaux mellett valami tanyán nőtt fel) pont olyan, mint a magyar vidéken, csak még fűtés sincs és persze nincsenek cickányok.

Örömhernyó 2021.06.13. 12:20:49

@jancsi_4: Az egészségügyisek ma magasan az átlag felett keresnek, nyilván nem az osztrák eü bérek szintjén, de magasan a korábbi szint felett. Nekem volt rokonom, aki még akkor volt eü dolgozó, amikor elég szar volt a fizetés és ő is azt mondja, hogy amekkora béreket most kapnak a volt kollégái, az már durván sok. Sírásra nincs ok.
Úgy néz ki, a következő választást is behúzza a fideszke. Aminek én nem örülök, de legalább nem Gyurcsány. Adót én Magyarországon már rég nem fizetek, nem különösebben érdekel, hogy mennyi megy Lőrinc zsebébe.

élhetetlen 2021.06.13. 19:41:51

@jancsi_4: „akkor mi a faszomnak válaszolsz, te idióta?!”. Az ember csinál néha értelmetlen dolgokat, néha megpróbálja a lehetetlent is, mint pl. téged meggyőzni.
„gyengeelméjű barmok vagytok, ezért nagyon sokszor kell a fejetekre koppintani”. Képzelj el egy tengerpartot. A gyerekek homokvárakat építenek, és jól szórakoznak. Aztán jön egy hülyegyerek (te), rendszeresen, és szétrúgja az összeset, mert szerinte nem homokvár építéssel kellene tölteni az időt, és mert őt a szétrugdosás szórakoztatja. Ezen a hülyegyerek szinten vagy. Blogfüggők vagyunk? Bezzeg te, aki figyeled az összes még kommentelhető blogot, és azt, hogy az adott néven már kirúgtak-e, mert akkor kell egy másik, te aztán nem vagy az.
„próbáld meg beperelni a bloggereket, akik napi szinten tiltanak le embereket, te kis szerencsétlen! olyan sötét vagy, mint a főd.”. Azt hiszem, nem sikerült valamit megértened. A saját blogjáról mindenki azt tilt ki, akit akar, mert magánterület.
„„Nem tiltottam ki innen senkit, olyat csak a blogger csinál, ha geci.”. Kár, mert, ha a zseniddel megoldanád, akkor már perelhető lennél. A sima szemétségért nem vagy az.„ Olvasd el újra, hátha megérted. Ha más blogjából tiltanál ki valakit, azért már perelhető lennél. De a te IQ-d már olyan magas, hogy ilyen egyszerű dolgokat már nem érthetsz meg. Így gondolod?
„én hivatkozok, érvelek, idézek”. Az érveid: „idióta, gyengeelméjű barmok vagytok, mi lenne, ha végre leérettségiznél, te kis nyomorék?!, gyengeelméjű selejt vagy, egy idióta fasz vagy, 4 elemis, idióta paraszt, kis nyomorék elmebeteg, Elmész te a jó édes kurva anyádba”. Komoly érvek, de ha ennyi ésszel csak ennyire telik …, nincs mit tenni.
„tehát ne pofázz bele, hogy hogyan szórakozom, te kis minidiktátor fasz!”. A minidiktátor te vagy, te akarod meghatározni, hogy ki kit tiltson ki a saját magánterületéről. Ha nem gubancolódott volna össze az agyadban pár pálya, ezt értenéd.
Azt is értenéd, hogy mi a különbség aközött, hogy én nem legyőzni, hanem meggyőzni próbáltalak. Na, mindegy.

pamutpamlag 2021.06.14. 03:56:03

@Örömhernyó:
Érdekes kép rajzolódik ki bennem rólad a fenti néhány kommented alapján.
Minden bizonnyal tanult és tanulni képes ember vagy. Valamilyen "kézzel fogható" eredményt produkáló munkád lehet (mérnök, IT szakember vagy ehhez hasonló). Bizonyára világot is láttál, hisz ázsiában élsz. Az érveid közül több is megáll, első ránézésre legalábbis.

Mégis amikor olvaslak - ne haragudj az őszinteségért - a korlátolt szó jut eszembe.

Kétségtelen, a műveltség bizonyos szempontból haszontalan. Nem fizet senki érte, nem adnak kenyeret a boltban azért, mert ismered példának okáért Márait, a Varázsfuvolát, a világháborúk során történteket, Corbusier épületeit, vagy éppenséggel az újkori olimpiák legfontosabb sporttörténeti eseményeit (a sor tetszőlegesen folytatható mindenféle lexikális tudásnak mondott információval).

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy van mindezeknek jellemformáló ereje, van hatása a gondolkodásodra.
Segít felismerni az összefüggéseket, a jót, az értékeset, a szépet, illetve ennek az ellenkezőjét, vagy éppenséggel a hazugságot. Segít dönteni és kritikusan gondolkozni. Segít kikapcsolódni, érzelmeket átélni, felkészülni az életed során téged érő hatásokra. Segít karbantartani az agyad, a szellemed, újat és mindig újat tanulni, azzal, hogy művelődés, megismerés igénye fenntartja az érdeklődésed, kíváncsiságod. Segít kreatívnak lenni és annak maradni.
Továbbá a műveltség megszerzéséhez szükséges az a képesség, hogy alkalmas legyél ismeretek megszerzésére és azok megjegyzésére, strukturált raktározására.
Magyarul képes legyél tanulni. Ha képes vagy valamit megtanulni/megjegyezni, akkor nagy valószínűséggel képes leszel mást is megtanulni/megjegyezni. Ez azért hasznos és szükséges, valljuk be.

Az ember alapvető, őt az állati sorból kiemelő tulajdonsága a tanulás, a felfedezés képessége és vágya, a régmúlt megismerésének és átadásának képessége, annak képessége, hogy az érzelmek széles skáláját élje meg. Mindennek nem akadálya, hanem elősegítője a műveltség.

A műveltség nem bűn, nem haszontalan. Sőt, véleményem szerint a művelt ember (ide értve a műveltsége okán a széles látókörű, világlátott, alapos lexikális tudással rendelkező, olvasott, művészetet értő vagy művelő embereket) értékes, jobb eséllyel képes önmaga életét átlátó, sorsát irányító személyként teljes életet élni, a családja szerető tagja lenni, és a társadalom számára is hasznos lenni.

Egyébként a legkevésbé sem ellentétes az, hogy reál gondolkodású ember humán érdeklődéssel, műveltséggel rendelkezzen, vagy fordítva. Nem zárja ki és nem is helyettesíti egyik a másikat.
(Ahogy a műveltség nem egyenlő az intelligenciával. Műveletlen ember is lehet intelligens, ahogy művelt ember sem feltétlenül az.)

Például én a magam részéről mérnök vagyok, műszaki területen tanultam középiskolától kezdve a Műegyetemig, műszaki területen dolgozom a mai napig, ahogy egyébként édesapám is. Mégis ráértem mindig is bérlettel operába vagy színházba járni, mert rá akartam érni, igényem volt ráérni. Nagyon szeretek olvasni, meggyőződésem, hogy szegényebb lennék Radnóti, Steinbeck, Szabó Magda, Merle, Ady, Esterházy, Murakami, Jókai, Hrabal, Rejtő nélkül. Libabőrös leszek Händel, Vivaldi vagy Mozart számtalanszor hallgatott, de sosem unt zseniális zenéitől (ahogy egyébként 300 év óta sokan mások is, bár elképzelhető, hogy mindannyian tévúton járunk), főképp, ha Hallenberg énekel vagy Baráti hegedül.
Egyszerűen örömömet lelem benne!
Tudok értékelni egy Basó haikut, egy Modigliani festményt, egy Calatrava hidat, egy Fadrusz szobrot, egy Pintér Béla előadást. Érdekel, hogyan történt Amerika felfedezése, a tatárjárás, hogyan zajlott a hosszú kések éjszakája, hány góllal nyert az aranycsapat, mi történhetett Ötzivel, hogy készült fel Amundsen.
Emellett megtervezek egy fogaskerék hajtóművet, összerakok egy hazai építési beruházáshoz szükséges szerződést és saját kezűleg lecserélem az autóm féktárcsáit.

Tényleg értéktelen és haszontalan volna a műveltség, lexikális tudás?
Hiszem, hogy ez nem így van, és tévedésben vagy.

élhetetlen 2021.06.14. 05:38:39

@jancsi_4: 3, „ha szerinted a saját blogjáról mindenki azt tilt ki, akit akar, akkor miért akarsz beperelni engem, aki ki se tiltok senkit?”. Már kétszer leírtam, csak még mindig nem érted. „„„Nem tiltottam ki innen senkit, olyat csak a blogger csinál, ha geci.”. Kár, mert, ha a zseniddel megoldanád, akkor már perelhető lennél.” értelmezd, onnét
hogy kár….
4, az érveidet már felsoroltam. Szerinted szuperek?
5, csak megpróbálom elmagyarázni, hogy hülyeséget csinálsz.
Az, ha valaki a hétköznapokban normálisan kommunikál, és a blogszférában undorítóan romboló. és minősíthetetlen hangnemet használ, kurva anyázik, stb, az csak annyit jelent, hogy komoly pszichés problémái vannak, nem azt, hogy én vagyok hülye.
„Látod, te meg akarsz győzni, amivel elismered, hogy okos vagyok”, ebből hogy következik, hogy én idióta vagyok? Akik PhD kapcsán elismerték, hogy okos vagy, azok is idióták voltak? Valami logika, ha már ilyen okos vagy?
Cefetül állsz érvelésben.
És végül. bár nem tartozik rád, a nickem. Jól kerestem egész életemben, és nem voltam csókos sehol, ergo nem kaptam tanácsi lakást.Tehát megvettem 6 milláért azt a Gellért hegyre, és akkor még a Dunára is néző lakást, nagy terasszal, lelakott állapotban, amit az előző tulaj 600 ezerért vett meg. Volt pénzem felújítani, és beláttam, hogy nekem nem jár 10%-s áron lakás. Amikor bejött a deviza hitelesek megsegítése, aminek egyik fele az volt, hogy akinek van annyi kp-je, mint amennyi a hitele, az kap frankonként 76 forintot. Ekkor jött az élhetetlen, nem, hogy nem tudok 10 %-os áron lakást kapni, de még deviza adósságom sincs, amin nyerhetnék napi árfolyamon, hát értékeld, ahogy akarod, de tudd, hogy engem nem zavar, ha négy elemisnek nézel, attól még nem leszek az. Na pá, te kis torzult.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 07:49:36

@élhetetlen:

Pedó Matyi így tombolja ki magát.

Szerencsére ma el lesz foglalva, megy tüntetni a Kossuth térre a kaleták jogaiért.

kéki béla 2021.06.14. 08:39:40

@szajer_jozsef: az eddigiek alapján... azon túl, hogy nem igazán érthető a címzésben szereplő rengeteg nick, mellette az egyes szám második személyhez címzett őrjöngésed...
"az sem, hogy miért volnék perelhető"
Például nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés, rágalmazás és hasonlók.
Nézd meg a Btk-t, én nem vagyok jogász.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 08:41:19

@kéki béla:

Pedó Matyi sajnos nem perelhető, mivel beszámíthatatlan elmeállapotú.

haXXXor 2021.06.14. 08:55:15

segítek: megrendezett, a szerkesztők kérik a játékosoktól, hogy hosszan válaszoljanak és lehetőleg bénázzák el a gondolkodási idő alatt.

okleveles naiv 2021.06.14. 09:52:48

Ez is, az is.

Munkámból kifolyólag több település több üzletébe is járok, rálátásom van az eladásaikra - mármint konkrétan az eladók és a vevők közötti ún. "kommunikációra".
A helyzet brutálisan siralmas, a kedves ügyfelek egy része gyakorlatilag analfabéta, még a nyomtatott nagybetűs, feltűnő termékneveket sem tudják elolvasni, mutogatással és "fantázianevekkel" helyettesítik azokat, az eladó pedig találja ki, h mit akarnak.
Nota bene, még a normális beszéd is meghaladja képességeik határát, amitől az eladók fájdalmasan felszisszennek, h ez most komoly? Az.

Viszont: a tv nem bízza a sót a véletlenre.
Lehet, h a szereplő pl oké lenne töriből, de akkor arra nem ültetik be, hiszen nem az a cél, hanem az irodalmi kérdéshez lesz bevágva. És íme, máris ott gyagyákol a képernyőn hülyepipőke, a kiröhögni való mesehős, a néző pedig saját intellektusának fényében ragyoghat.

És/de ne feledjük, polgártársak: mindig van lejjebb! :D

(... - Te, ez most komoly? Mert viccnek nagyon durva...)

Egy Hun Hunniából 2021.06.14. 10:17:20

Régesrég láttam ebből az okádékból pár részt!
A teljes műsor koreografált és mindenkit megvezet!
A gyagyásokkal mindkét (egyeztetett) választ rögzítik, a helyest és az idiótaságot is. A rájuk "fogadókat" pedig azzal kúrják át, hogy épp melyiket akarják sikeresnek kihozni, annak a függvényében játsszák be a helyes vagy elmebeteg választ adó snittet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.14. 21:31:26

@midnight coder:

Gondolj arra, hogy ezeknek a műsoroknak - mint majd' minden tv-műsornak - a bevételszerzés a céljuk, leginkább reklámokból. Na mármost, az egyszerű néző azt a műsort nézi szívesen, amely közben önmagát okosabbnak, műveltebbnek érezheti. A posztban leírt műsor épp ezt teszi, a bemutatott idiótákhoz képest az átlagosnál kevésbé művelt néző is szinte zseninek érezheti magát. Legalábbis ha jól értettem a posztot, ui. nem nézek tévét, így nem ismerem ezt a kvízt sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.14. 21:34:33

@#szájbergyerek#:

"lehetnek valakik helyből hülyébbek, mint mások nekifutásból."

Ez nagyon tetszett, szuper szemléletes. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.14. 22:56:34

@kárárámaispj:

Az ún. általános műveltségbe bele kellene tartoznia a természettudományok alapszintű ismeretének is, Aktuális példa a Covid-járvány ill. az oltások kapcsán, mennyire meg lehet vezetni sok embert áltudományos baromságokkal. Személyesen ismerek olyanokat, akik azért nem oltatják be magukat, mert attól félnek, hogy az oltástól kapják el a vírust. Vagy ott van a kukacos maszkok esete. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.15. 08:46:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Pedó Matyi sajnos nem perelhető, mivel beszámíthatatlan elmeállapotú."

Kérdés, van-e erről papírja. Ha nincs, akkor a per során a bíróság fogja elrendelni az elmeorvosi vizsgálatát. Na jó, ez úgyis csak formaság lenne, mivel a viselkedése alapján nem kétséges, mi lenne a vizsgálat eredménye.

Szerintem Matyi frusztráltságát a gumikisfiúk hiánya okozza. A pedótörvény ellen is azért ágál, mert kiskorúakat ábrázoló szexbabákat nem szabad árulni, neki pedig csak azoktól áll fel - igaz, ekkor is csak max. fél 6 magasságáig, mert Matyi túl későn tudta meg - a saját kárán -, hogy a túlzásba vitt maszturbálás eredménye az erectile dysfunction.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 08:59:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

RFeméljük, a tegnapi perverziópárti tüntin talált magának kisfiú partnert.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.15. 09:04:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A kisfiú érdekében reméljük hozzá azt is, hogy a kisfiú apja észrevette Matyi próbálkozását, és jó alaposan szétverte a pofáját.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.15. 09:05:20

Bár ha belegondolok, a pedótüntin nemigen találhatott ilyen apát. :(

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 09:10:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez kizárt dolog. A tüntin csupa nyitott, toleráns apuka vett részt, aki örömmel konstatálta kisgyereke progresszív nyitottságát.

igazi hős 2021.06.15. 09:40:22

Mivel a Troll mind a Milliomosban, mind az Észbontókban remekül szerepelt, nagyon naivnak vagy ostobának kell lenni, hogy valaki elhiggye, hogy nem megrendezetten hülyék a szereplők.

Patreides · patreides.blog.hu 2021.06.15. 12:22:47

"Azt jelenti ugyanis, hogy a különböző korcsoportokból érkező, eltérő városokból származó és más-más vagyoni rétegekből kikerülő versenyzők lehangolóan alacsony szellemi színvonalú keresztmetszetét adják a mai magyar társadalomnak. "

.
Nem, ez nem egy reprezentatív minta, ezeket a szereplőket castingolják, és a legbutább, legtudatlanabb keveseket válogatják be a műsorba.
Persze az nyilván szomorú és dühítő is egyben, hogy egyáltalán vannak ilyenek, hogy a közoktatás nem képes mindenkit legalább egy minimum szintre felhozni, mire elhagyják az iskolai kereteket, de azzal azért tisztában kell lenni, hogy ezek azért a válogatott kisebbség.
(Persze, ez talán nem annyira igaz a történelmi ismeretekre, azok esetében a sötétség sajnos általánosabbnak tűnik.)
süti beállítások módosítása