Érdekességek, filmek, történelem, közélet

panelmedve

A jövő oktatása: a hibrid rendszer

2021. június 16. - Panelmedve

A járvány bebizonyította, hogy szükség van a hazai oktatás jelentős átalakítására, a rugalmasság növelésére és a hibridizációra is. Utóbbi azt jelenti, hogy a későbbiekben egy tantermi - otthoni kettős rendszer kerülne bevezetésre, mely bármikor képes lenne átállni egy színtisztán otthoni oktatásra, illetve hibrid jellegéből adódóan a tantermi időszak is több internetes, egyéni és otthoni feladatból állna. (Erről már esett szó Maruzsa Zoltán államtitkár "tolmácsolásában" az eduline.hu oldalon is.)

online.jpg

Forrás: edsurge.com

Az biztos, hogy ez fontosabb feladat volna, mint mondjuk a melegellenes törvény azonnali S.O.S. bevezetése (a gyerekek megóvása a Harry Potter filmektől és az esetleges "homokossá válás/nevelés" rémképétől [isten ments]) és szintén fontosabb, mint az ellenzéki parlamenti képviselők agyonbírságolása (bajuszügyi disputákban).

A digitalizációra visszatérve:

... a jövő valószínűleg olyan munkahelyekből fog állni, melyek részben távmunkára épülnek majd, hiszen egy-egy újabb járvány vagy egyéb válság bármikor bekövetkezhet, így minden munka-területnek eleve úgy kell majd kialakítania saját feladatköreit, hogy pillanatok alatt (egyik napról a másikra) megvalósulhasson az átállás. Persze nem mindenhol lehet ezt megoldani, de a törekvés biztosan ez lesz. Ha pedig a munkaerőpiac így fog működni, akkor az oktatásnak is követnie kell az új trendet.

A hibridizáció része az is, hogy a diákok számára a feladat-kiadás szeptembertől nem csak a tantermekben történik majd (még ha hagyományosan is indul a tanév), hanem egy adott internetes felületen is, amihez hozzátartozik majd, hogy a visszaküldések egy része is itt zajlik majd. Így a tanulók megszokják az internetes felületek használatát és nem lesz számukra nagy trauma egy esetleges hirtelen átállás.

Ami a jövőt illeti: egyelőre senki nem tudja, hogy lehetséges e újabb hasonló járvány. Sokan alapból megkérdőjelezik, hogy természetes módon bukkant e fel a SARS-CoV-2, vagy netalán egy laborban készült valamilyen céllal, majd elszabadult (véletlenül, esetleg szándékosan). A gyanakvók közt van például Robert Redfield is, aki mellesleg az amerikai járványügyi központ vezetője (vagyis nem éppen laikus a témában). [Személyes megjegyzésként írom le: én magam a kínai kifejlesztést vélem reálisnak.] Azonban akármelyik esetet feltételezzük is (a természetes felbukkanást vagy a mesterséges pandémia-előidézést [akár Kína által is]) sajnos újra előfordulhat. Azonkívül jöhetnek egyéb globális válságok is, hisz ahogyan Orbán Viktor fogalmazott: "a járványok és a népvándorlások korát éljük".

hibrid_online.jpg

Forrás: https://sd33.bc.ca/hybrid-learning

Hogy miként függ mindez össze a hazai hibrid-oktatással? Úgy, hogy alkalmazkodnunk kell ehhez az új világhelyzethez: szükséges a kettős rendszer felállítása az oktatásban (és a munkahelyeken is) mert digitalizáció nélkül sebezhető országunk. Megfontolandó, a 3 vagy 4 munkanapos hét is, amikor mind az iskolákban, mind pedig a munkahelyeken (ahol csak megoldható), 5 munkanapból mindössze 3 vagy 4 nap lennének bent a tanulók/dolgozók, a 4. és/vagy 5. munkanap otthonról folyna minden. Ezzel az esetleges átállás is könnyebbé válna és nagy lépést tennék a digitalizációs új rend felé is, mely nem lenne annyira sérülékeny berendezkedés mint a mostani.

panelmedve_alsosor.jpg2021.06.16.(16:44) 

A bejegyzés trackback címe:

https://panelmedve.blog.hu/api/trackback/id/tr8816595428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.06.17. 13:37:39

Nekem ne mutogassanak a propagandafotókon tizenhat elégedetten mosolygó arcot. Én középiskolában tanítok, és az online órákon SENKI nem volt hajlandó bekapcsolni a kameráját. Az adatvédelmi jogszabályok béklyójában pedig nem is követelhetem meg tőlük. Így aztán én beszéltem, a gyerekek meg a fene tudja, mit csináltak közben. Ez nem oktatás, ez egy túró, ezt nehogy már követendő példaként kelljen néznem a hurráoptimista cikkecskékben.

ViCa 2021.08.09. 17:43:50

Nekem tetszene a hibrid oktatás, 4+1 napi felállással:). Azon az egy napon olyan tantárgyak lennének, amelyekből hetente tobb is van, így a gyakorlat és számonkérés lehetne a tobbi órán...csak attól tartok hogy nehezen megvalosithato :(. Bár ki tudja...lehet olyan suli ahol mondjuk péntekenként sosincs kémia óra vagy egyéb kis óra számban tanított tantárgy. Szerintem komolyabban vennék a gyerekek pl a pénteki matekot ha tudnák hogy hétfőn ua folytatódik esetleg dolgozattal, ezzel nem lenne gond...lazább lenne nekik is, a tanároknak is az élet. (Kozepiskolara gondolok elsosorban, mert egyetemeken valószínűleg így lesz szeptembertől)
Egyre több munkahely vezeti be a hibrid rendszert és teljesen jól működik, miért ne lehetne az oktatásban is.
süti beállítások módosítása