Augusztus 6 és 9 a második világháború végén Japánra ledobott atombombák napja, amikor az Egyesült Államok egy teljesen új és minden korábbi fegyvernél pusztítóbb eszközzel sújtott le ellenfelére, a felkelő nap országára. Nem történelemtanárként mondom (noha az volnék), hogy az emberiség krónikájában választóvonalat jelentett ez a két nap (1945 augusztus 6 és 9.) mert elhozták a tömegpusztító fegyverek korát.
forrás: history.karpat.in.ua
Ma sem tudjuk pontosan, hogy hányan haltak meg a detonációk napjain és az azt követő hónapokban. A legtöbb becslés úgy véli, hogy augusztus 6-án és 9-én, amikor a 15 illetve 21 kilotonnás bombák felrobbantak (mindkét helyen több száz méterrel a talajfelszín felett) legalább 100 -150 ezer ember lelte halálát a két városban együttesen. Majd a katasztrófa utáni hónapokban újabb 100 ezerrel nőtt az áldozatok száma. (Később pedig sok-sok éven át mindig újabb és újabb halálesetek kötődtek a tragédiához, az akkoriban kialakult nukleáris szennyezések okozta betegségek következtében.)
Az atombombák kapcsán mindig felmerül a kérdés: valóban szükséges volt ledobásuk? Valóban elengedhetetlen volt ez az iszonyatos pusztítás az amerikaiak győzelméhez? Vagy 1945 augusztusában már úgyis győzött Amerika, csupán legújabb tömegpusztító fegyverét akarta még élesben is kipróbálni, amíg még tart a háború? Nos az igazság az, hogy mindkét megközelítés igaz.
A Manhattan-project - mely Robert Oppenheimer vezetésével már 1942-től egy atomfegyver kifejlesztését célozta (sőt igazából már 1939-től tervezési fázisban volt) - néhány év után végső szakaszához érkezett és mind a plutónium mind az urán felhasználásával lehetővé tette az első kísérleti atomrobbantást. Erre végül 1945 július 16-án került sor Új-Mexikóban. Kellett azonban egy igazi teszt is, mely a felszín felett mutathatta volna meg a detonáció valódi erejét.
Robert Oppenheimer forrás: wwiimanhattanproject.weebly.com
Ami a másik szempontot, a háborús győzelem kivívását illeti: az USA mindenképp el akarta kerülni, hogy elhúzódó harc alakuljon ki Japán törzsterületén, mely a rengeteg hegy és a sűrű lakosság, illetve a számukra egyáltalán nem kedvező domborzati viszonyok miatt véres fiaskó lett volna Amerikának. 1945 nyarán a háború legpusztítóbb csatája, az okinavai partraszállás után (melyben 12 ezer amerikai esett el) az amerikaiak nem tudhatták, hogy Japán mire készül: egy végsőkig elhúzódó, városról - városra folyó hónapokig (talán 1-2 évig) eltartó nagy honvédő háborúra vagy pedig teljes megadásra. Washington és a katonai vezetés 1945 nyarán úgy vélték: Nippon küzdeni akar és sok százezer amerikai élet kímélhető meg, ha ledobják az atombombát a két kiszemelt városra. Úgy hitték ezzel ráébresztik Japánt a harc folytatásának értelmetlenségére és reménytelenségére. (Akinek van atombombája, az kiirthatja a másik ország városait - lakosságát, akinek nincs, az meg csak halottait számolgathatja.) Úgy tűnik Japán megértette az iszonyatos üzenetet és 3 héttel Nagaszaki után aláírta a fegyverletételt.
A kép forrása: pugwash.org
Kérdés azonban az, ha nincs a két atombomba, Japán ugyanúgy kapitulál e? Ami bizonyos: a japán flotta 1945 nyarán szinte már nem létezett, ugyanis 1944 októberében a Leyte-öböli csatában (a Fülöp szigeteknél) Amerika megsemmisítette főbb csapásmérő egységeiket. Ami a felkelő nap országának szárazföldi haderejét illeti: nos, az is csak nyomokban maradt meg, hiszen előbb Ivo Dzsimánál (1945 márciusában), majd Okinaván (1945 június) is óriási veszteségeket szenvedtek. Még a legóvatosabb becslések is 100 ezer japán halottról szólnak a két csatában együttesen. Ugyanakkor Japán rendelkezett még tartalékokkal, nem beszélve arról, hogy saját hazájukban az egész nép összefogott volna a betolakodó amerikaiakkal szemben. Míg 1945 nyaráig a harcok Japán közelében zajlottak, de NEM A TERÜLETÉN, addig 1945 augusztusától egy komolyabb partraszállást követően már a japán városok, falvak következtek volna. Kiszámíthatatlan végkifejletet jelentett mindez, amit az amerikai tábornokok nagyon el akartak kerülni.
Forrás: armchairgeneral.com
Ily módon igaz tehát a végső következtetés: mind a háborús helyzet, a Japán területén folyó, véresnek és elhúzódónak ígérkező harc elkerülése, mind pedig a kísérleti robbantások éles helyzetre tervezett próbája megkövetelték a bombák ledobását. Előbb 1945 augusztus 6-án az Enola Gay nevű B-29-es bombázó dobta le a Littel Boy névre keresztelt 15 kilotonnás atombombát, majd 1945 augusztus 9-én következett Nagaszaki, ahová a Bock's Car nevű bombázó a Fat Mant dobta 20 kilotonnás pusztítóerővel.
Hirosima és Nagaszaki pusztulása 1945 augusztusában örök példa arra, hogy mire képes a háború és mit okozhatnak a tömegpusztító fegyverek, melyekből napjainkban már nagyságrendekkel veszélyesebbek rendelkeznek a nagyhatalmak.
2021.08.08.09.22:18
