Érdekességek, filmek, történelem, közélet

panelmedve

Családi ház vagy lakás?

2021. július 10. - Panelmedve

Közel fél évszázados eddigi "fennállásom" alatt többfajta otthonom is volt: gyermekkoromat egy kertes-házban töltöttem, majd egy téglablokkos (nem panel) 4 szintes lakóépület zárószintjén éltem (a negyediken egy kétszobásban) mégpedig évekig, később megint kertes-házat vettem, végül panelben kötöttem ki, egy 10 emeletesen belül a harmadikon (egy 60 m2-es, 3 szobásban). Összevetve az egyes otthon-típusokat, 3 kategóriát tartok gyakorinak és összehasonlításra érdemesnek: a kertes-házat, a 4 szintes téglablokkos lakást és a 10 szintesek panellakását. Nézzük ezek előnyeit, hátrányait, szubjektíven, saját tapasztalatok alapján!

lakas_vagy_haz.jpg

A kép forrása: bodnaringatlan.hu/blog/csaladi-haz-vagy-lakas/2003

A panellakás előnyei: Mondhatnám az olcsóbb árat, de éppen az elmúlt 8-10 hónap áremelkedéseit nézve, sajnos nem tehetem, mert ugrásszerűen növekedtek a panel-árak. Ugyanakkor még mindig elérhetőbbek, mint más otthon-típusok. A panelek talán legnagyobb előnye a kiszámítható és alacsony rezsi (víz, gáz, villany) illetve a rendszerint városközpontokhoz közeli fekvés. Ide sorolható még a könnyebb, gyorsabb felújíthatóság és az ár-érték arányban kedvezőbb alapterület illetve szoba-szám. Hátrányok: hang-szigetelés teljes hiánya, ami azt jelenti, hogy iszonyúan áthallatszik minden a szomszédoktól. Nálam ez a legelső nagy probléma a panelekkel, második helyen pedig a személytelenség áll, az "egymás szájában élés" idegesítő "romantikája". No meg, hogy egy szöget nem lehet a falba beütni. Végül gond az is, hogy a beton ontja magából a meleget, így kánikulában forróbb, mint a pokol. Az viszont jó, hogy a tízesekben az alsóbb emeletekre (pl  a 3.-4. emeletre) is mehetünk lifttel (már, ha működik).

A 4 szintes téglablokkosok előnye a jobb hang- és hő szigetelés, illetve a kicsit családiasabb környezet (a kisebb lakás-szám miatt). Viszont a negyedikre szívás folyton lift nélkül feljárkálni és a téglablokkosok többnyire kisebb alapterületűek is, mint a nagy panellakások (bár mindkettőből van sokféle méret; én eddig az 55 m2-es téglablokkost és a 60 m2-es panelt ismertem). Végül ott a konvektor-probléma is, mely gyakran műszaki hibák forrása, mert sűrűn meghibásodnak és mindig nagy macera a nyári leállítás utáni őszi újragyújtásuk (a tűz- és robbanás veszélyességről nem beszélve). Ugyanakkor a panelek távhő szolgáltatása is elég para: mert van, hogy meggyullad és van hogy megfagy ezekben az ember.

Nézzük a családi ház előnyeit és hátrányait. Számomra a családi ház óriási előnye, hogy nem kell a szomszédok hangoskodásával törődni (bár vidéken a hétvégén reggel tapasztalható flexelési, fűnyírási láz elég idegesítő, nem beszélve a kerti-party mániás szomszédokról). Ugyancsak előny a nagyobb alapterület és a kert, mely egyszerre nyújt kertészkedési és kikapcsolódási lehetőséget is (medence, napozás, focizás a gyerekkel, pingpong asztal), plusz lehet különböző hobbiknak is hódolni, mint a bütykölés, szerelgetés. Jó, hogy lehet kutyád és saját garázsod is a telkeden illetve tarthatsz grill sütős összejöveteleket is. Hátrány viszont a magasabb fűtésszámla és egyéb rezsi-költség, illetve a tény, hogy bármi baj van az épülettel, az kizárólag a te gondod és neked kell kifizetned is (pl. leesik a vakolat, ledől a kémény, beázik a tető, szétjön az ereszcsatorna, vagy tönkremegy a kerítés). Ugyancsak a kertes ház hátránya, hogy rendszerint messzebb van a városközponttól, így kocsi nélkül nehézkesebb onnan a munkába járás vagy a boltok látogatása.

A ház inkább a kertészkedőknek, a szomszédok hangoskodásait nehezebben viselőknek, ezermestereknek és nagyobb alap-jövedelműeknek való, a lakás pedig a kisebb keresetűeknek és kényelmeseknek, akik jobban tűrik a szomszédok közelségét és nem igénylik a rózsa-locsolgatást, kutya-tartást, bütykölgetést a garázsban.

csik.jpg

Egyéb posztjaim, melyek talán érdekelhetnek: Híres sorozat-gyilkosok, 10 szülőtípus, Észbontók - valóság vajon, Három gyakori tévedés a töri tudásunkban, Miért nem megy a magyarnak a foci?, A halottak hadserege [kritika], Lukasenka és az utasszállító, Zendülés a Caine hadihajón, A jövő hibrid oktatása, Számít e kiért hagynak el,  

Köszi, hogy szavaztál!

panelmedve_alsosor.jpg

 2021.07.10.(13:27) 

A bejegyzés trackback címe:

https://panelmedve.blog.hu/api/trackback/id/tr816618228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci_52 2021.07.11. 17:52:26

A kertes ház a legnormálisabb, legemberibb lakhatási forma. Nem véletlen, hogy akinek egyszer sikerült ilyenbe költöznie, később már nem is tud mást elképzelni magának.

Almandin 2021.07.11. 19:49:12

Létezik a kettő hibridje, a kertes társasház. Lehet kertészkedni, de szomszédok is vannak, akik közül, ha valaki szereti a kertben élni az életét, megőrülsz tőle, mert nem a családtagod, nem vele akarsz társas életet élni. Viszont van közös költség is.
Az se igaz, hogy családi ház esetén nem hallod a szomszédodat. Én vendégeskedtem sokszor olyan helyen, ahol a családi házak keskeny telkeken voltak. Simán lehetett hallani, mit csinál a szomszéd a kertben. Pl. a fürdőszoba kis ablaka oda nézett, lehetett hallgatni, hogy a szomszéd mit hallgat a rádióban, meg hasonlók.

igazi hős 2021.07.11. 23:19:00

Kimaradt a szempontok közül egy fontos: a gyerek. Az utcába kicsivel covid előtt költözött egy család 4, 2 és 7 év közötti gyerekkel. Apukával szoktam beszélgetni, azt mondta, hogy megőrültek volna a panelban a lezárások alatt, itt legalább egy kicsit ki lehetett engedni a kölyköket. Mi "kizavartuk" is a nagy (gimnazista és egyetemista) srácainkat, hogy ha nem is dolgoznak, de legalább legyenek friss levegőn. De egy kertes házban mindig van tennivaló, ez szinte törvényszerű.
Egyébként errefelé a panelek nm ára nem sokkal marad el a téglaházaktól, igaz a panel 35-70 nm, a családi ház (még az iker is) legalább 90.

igazi hős 2021.07.11. 23:27:32

@laci_52: Kinek a pap, kinek a papné. Nagyobb fiam azt mondja, hogy ha kiköltözik, akkor csak társasházba megy (azért inkább tégla legyen). Amihez áram kell, ahhoz ért, minden más meg legyen a közös képviselő dolga. És nekem is jobban tetszene majd egy kicsi garzonlakás, ha kiröpültek a gyerekek. Kevesebb az öröm, de sokkal kevesebb vele a nyűg és persze a költség is.

Almandin 2021.07.12. 00:15:52

@igazi hős: Valóban, a kerttel is van tennivaló. Ez lehet előny is, hátrány is. Én nemrég költöztem kertes társasházba. Tavasztól őszig hetente egy-két órát kell azért a kertre fordítani. Szerencsére kicsi a kertrész, de azért kell rá időt fordítani. Ez akkor lehet problémás, ha az ember megbetegszik, megöregszik, akkor lehet, hogy kertészt kell fogadni, vagy olyan lakásba költözni, ahol nem kell a kerttel törődni. Pl. vannak olyan, építészetileg szebb lakótelepek (panel és tégla egyaránt), ahol gyönyörűen parkosított a környezet, rengeteg a fa, gyakorlatilag zöldövezetnek számít, de nem kell a lakóknak személyesen kertészkedni.
Télen időnként havat kell lapátolni. Én pl. olyan társasházban élek, ami földszintes és ezért mindenkinek a lakása előtti részen kell lapátolni. Ha elutaznék télen több napra, valakit meg kellene bíznom, hogy csinálja meg, mert ha épp elcsúszik valaki és lábát töri, engem büntetnek meg és akár kártérítésért is folyamodhat a károsult (meg amúgy se kívánnék senkinek egy balesetet).

gyongyi70 2021.07.12. 05:54:00

@Almandin: A kert idősen is életben tart. A nagymamám még 90 fölött is kiment kapálgatni, 95 évig élt.
Kertes társasház: laktunk olyanban. 4 év alatt egyszer voltunk a kertben körülnézni. Nem éreztük a sajátunknak.
Én kertrsházban születtem, nőttem fel, laktam panelban, társasban, de akkor lettem igazán otthon, amikor megvettük a házunkat. :-)

Real_Time 2021.07.12. 06:44:39

@laci_52: Dehogynem, örültem mint majom a faszának mikor sikerült eladnom végre egy családi házat egy faluban kb. 1200nm telekkel. Minden jó amit a cikkíró ír, csak valahol dolgozni is kell, és bizony kell tartalék is ha bármi történik azonnal ki tudd perkálni. Semmilyen állami támogatás nincsen. A gürizés mellett meg fingani való időd és energiád nem marad a kertre meg a telekre az ingázás mellett. Nem akarok lebeszélni róla senkit de rá sem, ahogy a cikkben is van, nem való az mindenkinek.

Medgar 2021.07.12. 08:47:03

@Real_Time: De a cikk nem a tanyavilágról szól, hanem a normális kertvárosi környezetben lévő családiházakról.

Andy73 2021.07.12. 10:10:51

@igazi hős: Igen, a gyerekeknek mindenképp jó a kellő mozgástér a szabadban és a friss levegő, pláne több gyerekkel pedig tényleg elég nehéz egy lakásban, főleg, ha átlagos méretű panel vagy téglablokkos.
A cikk nyilván a nagyvárosokra fókuszál, ott vann mindhárom típus. Ma már az emberek többsége városokban lakik, de kimaradt a telepéstípusok közötti különbség. Sok faluban tágas kertes házat vehetsz egy belvárosi lakás árából, csak akkor esetleg órákat ingázhatsz a munkahelyedre, és az idő és az utazási költség is pénz. Persze Pesten se könnyű az agglomerációból a belvárosba utazni, így az ideális szerintem egy vidéki nagyváros kertvárosi övezete, ahonnan autóval pár perc alatt bejuthatsz a központba - és azért az árak is alacsonyabbak, mint mondjuk a Rózsadombon.

Örömhernyó 2021.07.12. 10:48:31

@Medgar: A normális kertvárosi környezetben lévő családi házak esetén egyáltalán nem azt csinálsz a kertben, amit akarsz. Állattartás nem megengedett, lehet kutyád, ami a természettől elidegenedett ember beteges kapaszkodója.

@gyongyi70: A kert időseket megöl, nem életben tart. Általános iskolai osztálytársam nagyanyja télen elesett a kertben, eltört a combcsontja, megfagyott reggelre. Egy panelban ilyen nem nagyon van, esetleg a fürdőkádba fulladhat bele, ha van annyira hülye, hogy teleengedi és nem inkább zuhanyzik.
A nagyapám 93 éves koráig élt, kertes házban lakott falun, rá se nézett a kertre, ellenben napi fél liter vörösbort megivott. Bizonyított tehát, hogy a bor tart életben.

A kert, ha azt akarja az ember, hogy normálisan nézzen ki, akkor rengeteg időt és pénzt felemészt. A városi kertes házak kertje annyira kicsi, hogy ugyan sok időt elvesz a karbantartásuk, de sok élvezet nincs benne. Ugyanazokat a szerszámokat meg kell venni, mint egy rendes vidéki, falusi ház kertjébe, csak kevesebbszer használod őket. Tehát áll a sok szerszámban a pénzed.
Az összes ismerősöm, akik kertes házban laknak kerülik a kertet, kb. annyi időt töltenek a szabadban, mint egy panelproli.

Kertes házas övezetben kevesebb szolgáltatás érhető el, szűkebb a választék. Például a internet szolgáltató jó, ha egy van, tömegközlekedés ritkább, többet kell gyalogolni a megállókhoz.
Kertes házban is elég durva dolgokat tapasztaltam szomszédokkal kapcsolatban. Nyilván egy panelház melegágya a rossz szomszédságnak, ahol én éltem, panelprogramban nek akart részt venni 2 lakó, nem fizették a felújítás részleteit, be kellett őket perelni. Sikerült elüldözni őket. De a lakógyűlések mindig idegtépő acsarkodássá fajultak.

Kertes háznál elég a környéken egy problémás lakó, vagy família és egy egész környéket megmérgeznek. A bontott, festett ablakkeret füstje messze száll, a flex a fél utcában hallatszik, ahogy Kolompár Dezső bácsi szabadulóbulija is zajos tud lenni. Idegbeteg kutya, mindenhova odaszaró macska, el nem takarított avar, hó és jég a ház előtt.

Kertes háznál az utóbbi időben esetleg az megszűri a környék új lakóit, ha drága a környék, nem tud minden proli 70 milliós házat venni. De régen ott lakó emberekkel nem tudsz mit csinálni. Mert ugye városi kertesházakról beszélünk. Kertes háznál az a jó, hogy falun is kapható, ahol mondjuk nem szuper kivitelezésben, nem modern stílusban épült házat nagy kerttel lehet kapni olcsón is. A nagyvárosi kertes ház a gazdagok szórakozása, ők a kertet státuszszimbólumnak tekintik, lényegében annyi időt töptenek a kertben, amíg átsétálnak rajta munkába menet vagy onnan jövet.

Örömhernyó 2021.07.12. 10:56:52

@Andy73: "a gyerekeknek mindenképp jó a kellő mozgástér a szabadban és a friss levegő"

A kertes házas helyeken, ahol jártam, ha a kertben bármit csináltál, sportoltál, akkor az emberek úgy néztek rád, mint egy ufóra. Ha az utcán futottál, akkor megszóltak. Ez vidéki kisváros kertes házas része. Falun még rosszabb a helyzet. Panelban az emberek legalább tudomásul veszik, hogy sportolni a parkban, kondiparkban, konditeremben, futópályán, focipályán kell, nem otthon. Otthon lehet jógázni, saját testsúlyos edzéseket végezni.

Real_Time 2021.07.12. 13:24:58

@Medgar: Egyáltalán nem tanyáról beszéltem én sem, az ország nyugati felében volt az a ház. Ott is vannak szép számban ekkora, vagy még nagyobb telekkel is.

Andy73 2021.07.12. 13:26:24

@Örömhernyó: Nekem eddig egyszer szóltak be kertvárosi futásnál, egy kocsma mellett álldogáló feltehetőleg ittas alak. Ez azonban bárhol előfordulhat, ha a belvárosban futsz, ahogy régebben én is tettem, akkor esetleg még a sétáló embereket is kerülgetheted, miközben megbámulnak.
Egyébként mindennek vannak előnyei és hátrányai. Rossz szomszédság pedig török átok, az is bárhol előfordulhat, de egy társasházban arra is nagyobb az esély a sok lakó miatt.
Jelenleg egyébként éppen megint egy brutális áremelkedés közepén vagyunk, ami sokakat érzékenyen érint, ha esetleg jobb helyre szeretnének költözni vagy akár első ingatlant vásárolni.

erol 2021.07.12. 14:34:34

Családi házban nőttem fel, de mikor elköltözem tudtam, hogy többet nem akarok, kertes házat. A kert kb 10-12 éves koromig érdekelt, utána viszont egy agyrém volt az ingázás suliba, munkahelyre. Azóta több lakásban is éltem, igazából semmi gondom nem volt a szomszédokkal, nem hiányzik az állandó kutya ugatás, fűnyírózás és ingázás.

Almandin 2021.07.12. 14:42:55

@gyongyi70: Attól függ. Ha valakinek pl. gerincproblémái vannak, a túl sok kertészkedés inkább árt, mint használ. A kert méretétől is függ a dolog. Egy 5-20 nm-es kis kert rendben tartása még nem nehéz, de egy nagyobb már komoly megterhelés lehet. Tényleg van olyan öreg, akinek jót tesz a kertészkedés, de sokszor inkább árt az egészségi állapotnak. Más kérdés, hogy vidéki öregek gyakran presztízskérdést csinálnak abból, hogy maguk műveljék a kertet (a paraszti mentalitás maradványa), ezért akár súlyos betegen is kapálnak, stb., csak meg ne szólják őket.

Almandin 2021.07.12. 14:44:15

@Andy73: Kimaradtak a felsorolásból a gangos házak, különösen Pesten van sok olyan, de a vidéki nagyvárosokban se ritka.

Almandin 2021.07.12. 14:52:28

@Örömhernyó: Társasházban is elég egy problémás lakó. Ha gangos a ház, akkor a belső udvar felerősíti a zajokat. Ott pl. elég, ha egy 40 lakásos házból egybe költöznek zajos kisebbségiek, a nyugalom ugyanúgy odavan. Azt se hidd, hogy gazdagabb környékre nem költözhetnek be. Vannak gazdag romák is, és ha gazdag egy roma, most tisztelet a kivételnek, de nem tisztességes forrásból van a pénze. Strici, uzsorás, lakásmaffiózó, stb. Nos, ezek akár többszintes palotát rittyentenek, rengeteg dísszel, láttam ilyen ingatlanhirdetést, háromszintes kastély, drága, de erősen túldíszített berendezéssel. Na arra simán ráillett a stricirokokó kifejezés. Cigányoknál épp a középosztálybeli státusz ritka, főleg szegények, de aki nem az, az lehet nagyon gazdag is.

Billy Hill 2021.07.12. 17:54:35

"Nekem semmi más nem kell, csak a panel, panel, panel...!" :-)

www.youtube.com/watch?v=plzhOGTqLXk

fkv.115 2021.07.12. 18:51:01

@Örömhernyó:

"egyáltalán nem azt csinálsz a kertben, amit akarsz. Állattartás nem megengedett"

Ki akar lovat tartani a lakásban, a cigányokon kívül??? Valószínűleg használt plutóniumot se tárolhatsz a kertben, az nagyon szar úgy, nem?

"nagyanyja télen elesett a kertben, eltört a combcsontja, megfagyott reggelre. Egy panelban ilyen nem nagyon van"

Cserébe bejön a cigány és kirabol + megöl, mert mindenki nyitvahagyja a kaput, beenged minden szart, és amúgy is szar a zár. Ilyen saját házban nincs.

"A kert, ha azt akarja az ember, hogy normálisan nézzen ki, akkor rengeteg időt és pénzt felemészt."

Az a gyanúm neked a nemnormális a normális, te Füvészkertet akarsz papagályokkal és pálmafával, de az átlag magyar csak füvet, ahhoz meg nem kell semmi csak fűnyíró. Vagy damilos fűkasza. És nem kell azonnal lenyírni ha megnő 1 mm-t, elég ha már nem találod benne a focilabdát.

"Kertes házas övezetben kevesebb szolgáltatás érhető el, szűkebb a választék."

Aha, a Tesco / Lidl / Auchan az pont a panelok aljában foglal helyet,,, Színesfémtolvajból és kábszerárúsból valóban kevesebb van, ha ez gáz, akkor tényleg nem neked való környék.

"tömegközlekedés ritkább"

A metrópótló vonat pont a Nyugati mellett szokott 1 órát dekkolni a pusztában, nem éppen családi házas környéken.

"Kertes háznál elég a környéken egy problémás lakó, vagy família és egy egész környéket megmérgeznek."

Panelban 4 sittes cigány szomszéd között ugye nincs semmi para? Szereted a kockázatot, hogy mire hazaérsza melóból, megvan-e még a színestévéd?

"mindenhova odaszaró macska"

Kész szerencse hogy a panelházak közöttis járdákon sosem lehet kutyaszarba lépni, ott még az is eltakarítja, akinek nincs is kutyája...

A panel hátrányai: minden közös szart finanszíroznod kell, még ha semmi közöd sincs hozzá. Rádgyújtja a szomszéd, mert ágyban van kedve dohányozni, felrobbantja a gázpalackot Marika néni, repül a te lakásod is... Hol érdekel a lift, ha a földszinten laksz? Meg a túloldalra kifolyó szomszéd csatornája, miközben te a másikra vagy rákötve? Érdekel a szomszéd fingása, ordibálása, hülyegyerekek folyamatos visítozása? Engem nem.

"A nagyvárosi kertes ház a gazdagok szórakozása, ők a kertet státuszszimbólumnak tekintik"

Csak a CSOK miatt lett státusszimbólum, amíg nem volt ilyen hülye a kormány, feleennyiért is lehetett kapni, de nekik az kellett hogy megtömjék az építőipari hiénák zsebét, mert nem annyival olcsóbban veheted meg, hanem annyival többe kerül azóta minden. Akinek meg nincs 3 purdéja, az ne is álmodjon róla... A meséddel ellentétben azért jó a kert, mert van hova garázst építened (panelben próbáltál már a 4.-en?), meg medencét.

A panel annak való akinek nincs pénze házra. Félúton a csövezés és a saját ház között.

fkv.115 2021.07.12. 18:54:48

@Örömhernyó:

"Panelban az emberek legalább tudomásul veszik, hogy sportolni a parkban, kondiparkban, konditeremben, futópályán, focipályán kell, nem otthon."

Pontosabban: ott nem lehet. Ki az a hülye aki pénzt akar adni azért amit ingyen is lehet (otthon)? Már ha meg tudja tenni.

fkv.115 2021.07.12. 18:56:02

@Andy73: Arról nem beszélve hogy milyen fasza a városban letüdőzni a busz és az autók füstjét, a tüdőt is tisztíccsa...

fkv.115 2021.07.12. 18:57:47

@erol: A városban is van kutyaugatás, csak nem hallod a busz zajától, meg az óbégató kiccsaládoktól. A legtöbb kutyaszart a belvárosi járdákon kell kerülgetni. Mert a kutyát akkor is tartják, akkor is leviszik szaratni, ha nincs hova.

Real_Time 2021.07.12. 21:22:08

@fkv.115: Mondjuk hogy társaságba is menjél néha, azért nem otthon van a sportolási lehetőség sem a négy fal között, a többiről nem is beszélve?

fkv.115 2021.07.13. 05:34:42

@Real_Time: Miért kéne társaságba menni sportoláshoz? Egyedül nem megy? És ha már annyira nélkülözhetetlen, panelen kívül nincs társaság? Persze ha a drogdílerek és a lépcsőházba szaró csövesek a társaságod, akkor oké...

Real_Time 2021.07.13. 05:55:42

@fkv.115: Akkor viszont nem a lakásokkal van bajod ezek szerint hanem az emberekkel. Ez esetben inkább egy lakatlan sziget lenne a legjobb megoldás.

Andy73 2021.07.13. 11:36:43

@fkv.115: "A nagyvárosi kertes ház a gazdagok szórakozása, ők a kertet státuszszimbólumnak tekintik"

"Csak a CSOK miatt lett státusszimbólum"

1) Szerintem nem státusszimbólum. Sokan szeretnének oda költözni, nem a presztízs, hanem a jobb életkörülmények miatt. Másrészt ház és ház között hatalmas különbségek vannak, méret, kor és állapot, no meg a hely terén.
2) Gyakorlatilag az összes ingatlan ára emelkedett, a panelé is, és az áremelkedést sok tényező okozza, amiből a csok csak egy. Az is egy ok, hogy a forint kb. a harmadával leértékelődött az utóbbi évtizedben, tehát ha euróban vagy dollárban nézed az árak vagy a fizetések emelkedését, akkor már egészen más a kép.
Egy gyerek felnevelése pedig sokkal többe kerül az összes létező támogatásnál, és a nagyobb családoknak nem csak a napi kiadásai nagyobbak, de több hely is kell nekik - úgyhogy erre inkább ne irigykedj. De ha a támogatásokra fáj a fogad, akkor csak nosza, vállalj be még egy-két gyereket te is.

Örömhernyó 2021.07.13. 14:06:57

"Cserébe bejön a cigány és kirabol + megöl, mert mindenki nyitvahagyja a kaput, beenged minden szart, és amúgy is szar a zár. Ilyen saját házban nincs."

Ja, sose hallottál még olyanról, hogy a betörő átlépi a kerítést és már viszi is a fűnyírót, meg mindent, amit talál... Az öregeket kicsontozó rablógyilkosok is előszeretettel mennek kertes házakba, mert ott a szomszéd távolabb van, sose buknak le. Kertes házas övezetek jellemzően alvóvárosok ma már, napközben pont annyi eséllyel mennek be tolvajok, mint panelba.
Drogdíler pár budapesti gangos házban van szerintem. Ahol cickányokkal fertőzött a környék, ott tökmindegy milyen típusú ház vagy lakás van, lesznek cickányok. Kertes házban is élnek prolik, romák, lomokat halmozó elmebetegek, kutyát szaporító antiszociálisok.

A panelok nem véletlenül tartották az értéküket a legstabilabban a válságok alatt. Ha leszigetelik őket, akkor a kertes ház rezsijének töredéke a lakók kiadása. A legrosszabb pozíciójú panellakás is kevesebb oldalról van kitéve a hidegnek, mint egy kertes ház.
Az általad felhozott gázpalack robbanás se panelokra jellemző, ott ugyanis jellemzően nincs gáz, elektromos a tűzhely, a fűtés ma már mért távhővel megy.
Ahol gázpalack van, az pont a kertesház, nyárikonyha. Vezetékes gáz meg kertes házakban, gangos régi belvárosi házakban, néha panelekben (csak a konyhában a tűzhely), vagy csúszózsalus technológiával vagy téglából épült társasházakban van (itt a fűtés konvektoros és a tűzhely is jellemzően gázos).
Tehát a gáz nem tipikusan panel probléma. Sőt, a gázpalack kizárólag kertes házakra jellemző. Egyetlen ismerősnél volt a házban gázrobbanás, egy lakó öngyilkos akart lenni, a ház 4 emeletes, gázkonvektoros fűtésű tégla társasház volt, amúgy az út túloldalán magas panelházak vannak ott, ott nincs gáz egyáltalán.

Almandin 2021.07.13. 14:31:20

@Örömhernyó: Sok helyen nagyon erős, lándzsás, vagy szögesdrótos kerítés van. A kertvárosokban valóban sokkal kisebb a forgalom, mint belvárosi vagy paneles területeken, de cserébe a kutyák nagy ugatásba kezdenek, ha idegen mászkál az utcában, valamint jobban fel is tűnik az ott lakóknak egy gyanús, ott ólálkodó ember. Családi házak esetében is van, hogy kicsi a telek és ugyanúgy áthallik sok minden a szomszéd kertből, mintha egy gangos házban élne az ember, vagy egy panelban. Ami veszélyes lehet, az a túl nagy telek, pláne, ha teljesen körbeültetik fákkal a házat, annyira, hogy ki se látszik. Vagy a tanya.
Ahol én élek, az nem annyira alvóváros, sok a nyugdíjas és az olyan, aki otthonról dolgozik. Pl. a kertes társasházban, ahol élek, mindig otthon van valaki. Az egyik egy nyugdíjas házaspár, szinte sose mennek sehova, egy öreg néni úgyszintén, de a fiatalabbak is minden nap hazajárnak, van, aki napközben is sokszor felbukkan, mert olyan a munkája (vállalkozó, aki ügyfelekhez jár ki, nincs fix munkaideje).
Drogdílerek mindenfelé élnek, nemcsak gangos házban.
Gáz meg ma már a lakások többségében van, a panelekben is, nézz meg ingatlanhirdetéseket, sok panellakásban látsz gáztűzhelyet. Mindjárt keresek rá példákat is. A panelekben az építéskor nemigen volt gáz, de később nagyon népszerű lett. Utólag bevezették sok panelbe is, ma már nehezebb is egy lakást eladni, ha nincs benne gáz.

fkv.115 2021.07.13. 20:00:37

@Andy73:

"az áremelkedést sok tényező okozza, amiből a csok csak egy. Az is egy ok, hogy a forint kb. a harmadával leértékelődött"

De a legfontosabb. Azt a 20 millát MINDEN kecóra rádobták a nepperek, meg az élősködők. Akinek nem jár a CSOK, az miből fizesse? Egy nem olyan rég még 15 milláért is drága lelakott kecó ma 50-et "ér", ennyit nem gyengült a hungarisztáni fitying se.

"Egy gyerek felnevelése pedig sokkal többe kerül az összes létező támogatásnál"

És? Te vállaltad, nekem mi közöm hozzá? Nekem meg mondjuk a Rolls-Royce szervíz kerül sokba, azt meg ti dobjátok össze? És erre jön még az a hajmeresztő ötlet, hogy akinek nincs gyereke, annak legyen kevesebb a nyugdíja. Oszt mé? Mi közöm más kölkéhez? Akinek a hobbija, az fizesse, ne más nyakán élősködjenek a gyerekesek!

"és a nagyobb családoknak nem csak a napi kiadásai nagyobbak, de több hely is kell nekik"

Lehet túlórázni, másodállást vállalni. Nekem meg repülőgép hangár kéne, az se kicsi, jár rá támogatás? Nem? Miért nem, nekem is kell a sok hely ám! Ugyanolyan jogaim vannak...

"De ha a támogatásokra fáj a fogad, akkor csak nosza, vállalj be még egy-két gyereket te is."

Mivel a támogatás nem a nyomtatóból jön, hanem MÁSOK ADÓJÁBÓL, ezért nem ingyenpénz, hanem másra tukmálod a saját költekezésedet. Van erre egy mondás: addig nyújtózkodja, ameddig a takaród ér! Ha nem futja 30 gyerekre, akkor nem kell annyit bevállalni! Feltalálták már a kotont, lehet használni!

fkv.115 2021.07.13. 20:11:59

@Örömhernyó:

"Ja, sose hallottál még olyanról, hogy a betörő átlépi a kerítést és már viszi is a fűnyírót, meg mindent, amit talál"

De, csak nem én vertem a nyálam hogy ez a kertes lakások sajátossága, panelben ismeretlen ám...

"Kertes házas övezetek jellemzően alvóvárosok ma már, napközben pont annyi eséllyel mennek be tolvajok, mint panelba."

Akkor ez miért is szempont a kertes ház ellen??? Panelban is ott van.

"Drogdíler pár budapesti gangos házban van szerintem."

A Pöttyös utcai József Attila lakótelep nagyon gangos? Ott drogozzák be magukat a Hős utca cigók, a hegylakók között.

"Ha leszigetelik őket, akkor a kertes ház rezsijének töredéke a lakók kiadása."

Ha leszigetelik, a kertes háznak is töredéke. Sőt, a passzív ház se véletle hogy nem a lakótelepeken fordul elő.

"A legrosszabb pozíciójú panellakás is kevesebb oldalról van kitéve a hidegnek, mint egy kertes ház."

De a legjobb panelnek sincs olyan falvastagsága mint a legszarabb kertesnek! És nem kell a szomszédokra várni hogy ők ugyan nem hajlandóak beszállni a szigetelésbe, ezért nem lesz.

"Az általad felhozott gázpalack robbanás se panelokra jellemző"

Google, 1. találat:
www.origo.hu/nagyvilag/20191216-bontjak-az-eperjesi-panelhazat.html

"Tehát a gáz nem tipikusan panel probléma."

Aha, előbb láttuk...

"Sőt, a gázpalack kizárólag kertes házakra jellemző."

Ha a vezetékes gáz robban, az mindjárt jobb...

fkv.115 2021.07.13. 20:16:27

@Almandin:

"Családi házak esetében is van, hogy kicsi a telek és ugyanúgy áthallik sok minden a szomszéd kertből"

Ami azért SOKKAL messzebb van, mint a vékony fal túloldalán ordibáló szomszéd. Kertes házban becsukod az ablakot ha zavar, panelban meg a falból jön a hang, csukhatsz ott bármit.

Örömhernyó 2021.07.22. 09:11:02

@Almandin: A panelokban jellemzően villanytűzhely van. Ahol van gáz, azok a régebbi, első generációs panelok, ott építéskor vezették be és kizárólag a tűzhely gázos, a fűtés ott is távhő (ma már egyedi mérővel).
Ahol a fűtés gázkonvektoros, az nem panel, hanem tégla vagy csúszózsalus ház.

Utólag SEHOVA nem vezettek be gázt. Az vagy építéskor került kivitelezésre, vagy egyáltalán nem.

Gáz az újabb panelokban nincs egyáltalan, ez hátrány volt sokáig, mert a villanytűzhelyet sokan nem szerették. De ha a panelban a tűzhely gázos, akkor a fűtés még minden esetben távhő.

Panelban ma már mindenhol van kamerarendszer, biztonsági ajtók. A családi házas részeken elég könnyű zsákmányt jelentenek a kerti tárolók, kamrák, garázsok.

Én nem mondom, hogy a családi házak nem biztonságosak, de a panelek se rosszak ma már. Nem véletlen, hogy jobban tartották az értéküket, mint az összes többi lakástípus.
süti beállítások módosítása