Érdekességek, filmek, történelem, közélet

panelmedve

A legjobb Afganisztánban játszódó filmek

2021. augusztus 28. - Panelmedve

Az amerikaiak 2020 februárjában Dohában tárgyaltak először a tálibokkal (legalábbis magas diplomáciai szinten) mégpedig az afganisztáni háború befejezéséről és az amerikai kivonulásról. Aztán egy évvel később, 2021 április 14-én Joe Biden hivatalosan is bejelentette egy sajtótájékoztatón, hogy szeptember 11-ig (a 2001 -es New York-i terrortámadások 20. évfordulójáig) kivonja az amerikai katonákat Afganisztánból. Ezt a dátumot módosították aztán szeptember 1-re. Összesen az említett 20 év alatt 2400 amerikai esett el a harcokban és legalább 800 - 900 milliárd dollárt költöttek a háborúra, melynek így most úgy tűnik semmi értelme nem volt. (Hacsak az nem, hogy ez alatt a 20 év alatt az afganisztáni tálib rendszer nem tudta támogatni a nemzetközi terrorizmust. Amit innentől simán újra megtehet majd.)

afghan_war.jpg

A kép forrása: nytimes.com

Hamarosan távozik az a 6000 amerikai katona, akik még a kabuli repteret őrzik és a tálibok fővezére, Hibatula Ahundzáda megalakítja kormányát. Ezt valószínűleg sokkal több ország fogja elismerni, mint a 96-os tálib vezetést. Afganisztán ezzel új korszakába lép, mely alighanem polgárháborúkat hoz majd, de az "afganisztáni háború" néven ismert harc lezárul.

Az amerikai filmipar felhasználta az USA leghosszabb háborújának témáját és számtalan akciófilm illetve dráma készült az elmúlt években, afganisztáni helyszínekkel. Ezek közül négyet mindenképp érdemes kiemelni.

A túlélő

tulelo.jpg

A kép forrása: ew.com

Peter Berg 2013-as, valós eseményeket feldolgozó filmje, A túlélő, Mark Wahlberg főszereplésével Marcus Luttrell amerikai Navy Seal kommandós történetét mutatja be, melynek során a törzsőrmesternek sikerült csodával határos módon túlélnie a katasztrófába fulladt 2005-ös Vörös Szárnyak hadműveletet. Az afganisztáni bevetés tragédiával végződött: a célponttá nyilvánított afgán hadúr likvidálására kijelölt SEAL egység 3 tagját ugyanis megölték a tálibok és a felmentésükre érkező helikoptert is sikerült kilőniük. A gépben 14 amerikai katona lelte halálát. Az egyetlen túlélő, Marcus - akit a filmben Mark Wahlberg alakít - menekülésre kényszerült és egy helybeli lakos segítségének elfogadására. A film valósághűen és megrázóan mutatja be az amerikai kommandósok reménytelen harcát a túlerővel szemben.

12 katona

12katona.jpg

A kép forrása: za.ign.com

A 2018-as 12 katona (12 Strong) című film ugyancsak megtört eseményeket mutat be, egészen pontosan annak a 2001-es 23 napnak a történetét, mely alatt 12 amerikai különleges katona elsőkként kerülve Afganisztánba (még a nagy amerikai invázió megindulása előtt) együttműködve Dosztum tábornokkal (egy helyi hadúrral) részt vett Mazari Sharif városának felmentésében. A cél akkoriban a tálib-ellenes szövetség egyben tartása volt és annak megakadályozása, hogy az Észak-afganisztáni település ne kerüljön tálib kézre. Az első-filmes Nicolai Fuglsig dán rendező izgalmas, látványos és érdekes háborús drámát rakott össze, melyhez megnyerte Chris Hemsworth főszereplői közreműködését is. A végeredmény egy kétségkívül ütős akció-orgia lett a lenyűgöző és hatalmas afgán hegyvidék hátterével és nagyszerű harci jelenetekkel.

Jarhead 2

jarhead2.jpg

A kép forrása: youtube.com

A sztorinak semmi köze az első epizódhoz. A 2014-es Jarhead 2-ben a helyszín Afganisztán, ahol egy amerikai katonai egység épp rutin-feladatot hajt végre, amikor tálib területen járőrözve egy kommandós-hadnagyba botlanak. A tiszt (Cole Hauser) egy afgán nőt próbál biztonságba menekíteni, miközben egy egész csapatnyi tálib üldözi. Az amerikai katonák rögtön segítségére sietnek és innentől a nő kimentése lesz legfőbb céljuk. Vezetőjük, Chris (Josh Kelly) tűzön-vízen át a feladatra összpontosít és még akkor sem adja fel, mikor a túlerő elragadja a nőt. Elhatározza kiementését a tálibok erődjéből. A Jarhead 2 bár nem az évszázad háborús filmje, izgalmas és átélhető akciófilm, szintén autentikus helyszínekkel.

A helyőrség

helyorseg.jpg

A kép forrása: comingsoon.net

A 2019-es Helyőrség (The Outpost) ütős háborús film (és dráma), mely valós eseményeket dolgoz fel, egészen pontosan a 2009 október 9-én Észak-Kelet Afganisztánban lezajlott kamdeshi csatát. Az összecsapás egy olyan amerikai erődért folyt, melyet a lehető legrosszabbul megválasztott helyre emeltek. Az események 2009 október 9-én fordultak komolyra, amikor összesen 300 tálib támadta meg a támaszpontot (kézifegyverekkel, aknavetőkkel), melyet alig 54 amerikai védelmezett. Közülük 8 esett végül el (ők viszont közel 100-150 tálibbal végeztek, mely számban benne van a felmentésre érkező vadászgépek pusztítása is). Nagyszerű alakítást nyújt Scott Eastwood (a Madal Of Honorral kitüntetett Clint Romesha szerepében), Milo Gibson (Mel Gibson fia), Caleb Landry Jones (a Romesha mellett kitüntetett katona, Carter tizedes szerepében) és Orlando Bloom (mint Keating százados).

csik_1.jpg

 Ha tetszett a poszt, ezeket is ajánljuk: 

Két sorozatgyilkos története, Halottak hadserege - zombis film, Hiroshima és Nagaszaki, Családi ház vagy lakás, Három gyakori tévedés történelmi tudásunkban, Észbontók - igaz vagy nem?, 10 gyakori szülőtípus,  panelmedve_alsosor.jpg

 2021.08.28.09.21:22

Hirosima és Nagaszaki értelmetlensége

Augusztus 6 és 9 a második világháború végén Japánra ledobott atombombák napja, amikor az Egyesült Államok egy teljesen új és minden korábbi fegyvernél pusztítóbb eszközzel sújtott le ellenfelére, a felkelő nap országára. Nem történelemtanárként mondom (noha az volnék), hogy az emberiség krónikájában választóvonalat jelentett ez a két nap (1945 augusztus 6 és 9.) mert elhozták a tömegpusztító fegyverek korát. 

hirosima1.jpg

forrás: history.karpat.in.ua

Ma sem tudjuk pontosan, hogy hányan haltak meg a detonációk napjain és az azt követő hónapokban. A legtöbb becslés úgy véli, hogy augusztus 6-án és 9-én, amikor a 15 illetve 21 kilotonnás bombák felrobbantak (mindkét helyen több száz méterrel a talajfelszín felett) legalább 100 -150 ezer ember lelte halálát a két városban együttesen. Majd a katasztrófa utáni hónapokban újabb 100 ezerrel nőtt az áldozatok száma. (Később pedig sok-sok éven át mindig újabb és újabb halálesetek kötődtek a tragédiához, az akkoriban kialakult nukleáris szennyezések okozta betegségek következtében.)

Az atombombák kapcsán mindig felmerül a kérdés: valóban szükséges volt ledobásuk? Valóban elengedhetetlen volt ez az iszonyatos pusztítás az amerikaiak győzelméhez? Vagy 1945 augusztusában már úgyis győzött Amerika, csupán legújabb tömegpusztító fegyverét akarta még élesben is kipróbálni, amíg még tart a háború? Nos az igazság az, hogy mindkét megközelítés igaz.

A Manhattan-project - mely Robert Oppenheimer vezetésével már 1942-től egy atomfegyver kifejlesztését célozta (sőt igazából már 1939-től tervezési fázisban volt) - néhány év után végső szakaszához érkezett és mind a plutónium mind az urán felhasználásával lehetővé tette az első kísérleti atomrobbantást. Erre végül 1945 július 16-án került sor Új-Mexikóban. Kellett azonban egy igazi teszt is, mely a felszín felett mutathatta volna meg a detonáció valódi erejét.

hirosima2.jpgRobert Oppenheimer forrás:  wwiimanhattanproject.weebly.com

Ami a másik szempontot, a háborús győzelem kivívását illeti: az USA mindenképp el akarta kerülni, hogy elhúzódó harc alakuljon ki Japán törzsterületén, mely a rengeteg hegy és a sűrű lakosság, illetve a számukra egyáltalán nem kedvező domborzati viszonyok miatt véres fiaskó lett volna Amerikának. 1945 nyarán a háború legpusztítóbb csatája, az okinavai partraszállás után (melyben 12 ezer amerikai esett el) az amerikaiak nem tudhatták, hogy Japán mire készül: egy végsőkig elhúzódó, városról - városra folyó hónapokig (talán 1-2 évig) eltartó nagy honvédő háborúra vagy pedig teljes megadásra. Washington és a katonai vezetés 1945 nyarán úgy vélték: Nippon küzdeni akar és sok százezer amerikai élet kímélhető meg, ha ledobják az atombombát a két kiszemelt városra. Úgy hitték ezzel ráébresztik Japánt a harc folytatásának értelmetlenségére és reménytelenségére. (Akinek van atombombája, az kiirthatja a másik ország városait - lakosságát, akinek nincs, az meg csak halottait számolgathatja.) Úgy tűnik Japán megértette az iszonyatos üzenetet és 3 héttel Nagaszaki után aláírta a fegyverletételt.

hirosima3.jpg

A kép forrása: pugwash.org

Kérdés azonban az, ha nincs a két atombomba, Japán ugyanúgy kapitulál e? Ami bizonyos: a japán flotta 1945 nyarán szinte már nem létezett, ugyanis 1944 októberében a Leyte-öböli csatában (a Fülöp szigeteknél) Amerika megsemmisítette főbb csapásmérő egységeiket. Ami a felkelő nap országának szárazföldi haderejét illeti: nos, az is csak nyomokban maradt meg, hiszen előbb Ivo Dzsimánál (1945 márciusában), majd Okinaván (1945 június) is óriási veszteségeket szenvedtek. Még a legóvatosabb becslések is 100 ezer japán halottról szólnak a két csatában együttesen. Ugyanakkor Japán rendelkezett még tartalékokkal, nem beszélve arról, hogy saját hazájukban az egész nép összefogott volna a betolakodó amerikaiakkal szemben. Míg 1945 nyaráig a harcok Japán közelében zajlottak, de NEM A TERÜLETÉN, addig 1945 augusztusától egy komolyabb partraszállást követően már a japán városok, falvak következtek volna. Kiszámíthatatlan végkifejletet jelentett mindez, amit az amerikai tábornokok nagyon el akartak kerülni.

hirosima4.jpg

Forrás: armchairgeneral.com

Ily módon igaz tehát a végső következtetés: mind a háborús helyzet, a Japán területén folyó, véresnek és elhúzódónak ígérkező harc elkerülése, mind pedig a kísérleti robbantások éles helyzetre tervezett próbája megkövetelték a bombák ledobását. Előbb 1945 augusztus 6-án az Enola Gay nevű B-29-es bombázó dobta le a Littel Boy névre keresztelt 15 kilotonnás atombombát, majd 1945 augusztus 9-én következett Nagaszaki, ahová a Bock's Car nevű bombázó a Fat Mant dobta 20 kilotonnás pusztítóerővel.

Hirosima és Nagaszaki pusztulása 1945 augusztusában örök példa arra, hogy mire képes a háború és mit okozhatnak a tömegpusztító fegyverek, melyekből napjainkban már nagyságrendekkel veszélyesebbek rendelkeznek a nagyhatalmak.

 panelmedve_alsosor.jpg

 2021.08.08.09.22:18

A legnagyobb szárazföldi ragadozó

A szárazföldi emlősök között legnagyobb az Afrikai elefánt (Loxodonta africana), mely átlagosan 6-7 tonnát nyom, ám az eddigi legnagyobb elérte a 10,4 tonnát is (Angolában ejtették el 1974-ben). Ezüst érmes a Szélesszájú orrszarvú, melynek hímje átlagosan 2300 kg -ot nyom, a bronzérmet pedig alighanem a Nílusi víziló kapja a maga 1500 kilójával. Igen ám, csak ezek az említett emlősök nem ragadozók (bár az emberre való veszélyességüket tekintve a Nílusi víziló felér egy ragadozóval).

A legnagyobb szárazföldi ragadozó címért a tigrisek és medvék versenyezhetnek, mely "küzdelmet" egyértelműen a medvék nyerik. (Ha az erőt is figyelembe vesszük, a 260-270 kilós hím gorillák sem elhagyagolhatóak, bár "ők" nem ragadozók.) Visszatérve a tigrisek és medvék versengésére: a legnagyobb méretű Szibériai tigris amit befogtak, 307 kg súlyú volt, viszont a valaha mért legnagyobb tömegű medve (egy jegesmedve) elérte az 1002 kg -ot is (vagyis az 1 tonnát). Felágaskodva 3,39 méter magas volt. Valójában a legnagyobb szárazföldi ragadozó címért két konkrét jószág verseng: egy 966 kilós Kodiak medve és az említett 1002 kg -os Jegesmedve. Ha az átlagos testtömeget vesszük alapul, a Jegesmedvék (Ursus maritimus) a győztesek, mert átlagos súlyuk eléri a 600 - 700 kg -ot, míg a hím Kodiak-medvék inkább "csak" 450 -550 kg -ot nyomnak átlagban.

jegesmedve.jpg

Forrás: polarbearsinternational.org/news/article-polar-bears/

Ami a medvék életmódját illeti: a jegesmedvék vándorló életet folytatnak, napi 70 km -t is megtesznek élelem után kutatva. Futásuk nagyon gyors, elérheti a 40 km/h -t is és az úszásuk is meglepően jó, akár 10km/h sebességre is képesek a vízben. A Kodiak medve kisebb gerinceseket ejt el, de inkább gyümölcsökön, gumókon, gyökereken él, vagy lazacokat ejt.

Sajnos mind a Jegesmedvék, mind a Kodiak medvék veszélyeztetettek, alig néhány ezres populációjuk él csupán természetes körülmények között, szabadon. Ugyanakkor egyelőre nem szerepelnek a kihalással fenyegetett állatok "vörös listáján".

kodiakmedve.jpg

A Kodiak medve (kép forrása: biologydictionary.net/kodiak-bear/

Zárásul érdekességként említeném meg, a világ legnagyobb állata a Kék bálna (Balaenoptera musculus), mely eléri a 173 tonnát és a 30 méteres testhosszt is.

panelmedve_alsosor.jpg

Családi ház vagy lakás?

Közel fél évszázados eddigi "fennállásom" alatt többfajta otthonom is volt: gyermekkoromat egy kertes-házban töltöttem, majd egy téglablokkos (nem panel) 4 szintes lakóépület zárószintjén éltem (a negyediken egy kétszobásban) mégpedig évekig, később megint kertes-házat vettem, végül panelben kötöttem ki, egy 10 emeletesen belül a harmadikon (egy 60 m2-es, 3 szobásban). Összevetve az egyes otthon-típusokat, 3 kategóriát tartok gyakorinak és összehasonlításra érdemesnek: a kertes-házat, a 4 szintes téglablokkos lakást és a 10 szintesek panellakását. Nézzük ezek előnyeit, hátrányait, szubjektíven, saját tapasztalatok alapján!

lakas_vagy_haz.jpg

A kép forrása: bodnaringatlan.hu/blog/csaladi-haz-vagy-lakas/2003

A panellakás előnyei: Mondhatnám az olcsóbb árat, de éppen az elmúlt 8-10 hónap áremelkedéseit nézve, sajnos nem tehetem, mert ugrásszerűen növekedtek a panel-árak. Ugyanakkor még mindig elérhetőbbek, mint más otthon-típusok. A panelek talán legnagyobb előnye a kiszámítható és alacsony rezsi (víz, gáz, villany) illetve a rendszerint városközpontokhoz közeli fekvés. Ide sorolható még a könnyebb, gyorsabb felújíthatóság és az ár-érték arányban kedvezőbb alapterület illetve szoba-szám. Hátrányok: hang-szigetelés teljes hiánya, ami azt jelenti, hogy iszonyúan áthallatszik minden a szomszédoktól. Nálam ez a legelső nagy probléma a panelekkel, második helyen pedig a személytelenség áll, az "egymás szájában élés" idegesítő "romantikája". No meg, hogy egy szöget nem lehet a falba beütni. Végül gond az is, hogy a beton ontja magából a meleget, így kánikulában forróbb, mint a pokol. Az viszont jó, hogy a tízesekben az alsóbb emeletekre (pl  a 3.-4. emeletre) is mehetünk lifttel (már, ha működik).

A 4 szintes téglablokkosok előnye a jobb hang- és hő szigetelés, illetve a kicsit családiasabb környezet (a kisebb lakás-szám miatt). Viszont a negyedikre szívás folyton lift nélkül feljárkálni és a téglablokkosok többnyire kisebb alapterületűek is, mint a nagy panellakások (bár mindkettőből van sokféle méret; én eddig az 55 m2-es téglablokkost és a 60 m2-es panelt ismertem). Végül ott a konvektor-probléma is, mely gyakran műszaki hibák forrása, mert sűrűn meghibásodnak és mindig nagy macera a nyári leállítás utáni őszi újragyújtásuk (a tűz- és robbanás veszélyességről nem beszélve). Ugyanakkor a panelek távhő szolgáltatása is elég para: mert van, hogy meggyullad és van hogy megfagy ezekben az ember.

Nézzük a családi ház előnyeit és hátrányait. Számomra a családi ház óriási előnye, hogy nem kell a szomszédok hangoskodásával törődni (bár vidéken a hétvégén reggel tapasztalható flexelési, fűnyírási láz elég idegesítő, nem beszélve a kerti-party mániás szomszédokról). Ugyancsak előny a nagyobb alapterület és a kert, mely egyszerre nyújt kertészkedési és kikapcsolódási lehetőséget is (medence, napozás, focizás a gyerekkel, pingpong asztal), plusz lehet különböző hobbiknak is hódolni, mint a bütykölés, szerelgetés. Jó, hogy lehet kutyád és saját garázsod is a telkeden illetve tarthatsz grill sütős összejöveteleket is. Hátrány viszont a magasabb fűtésszámla és egyéb rezsi-költség, illetve a tény, hogy bármi baj van az épülettel, az kizárólag a te gondod és neked kell kifizetned is (pl. leesik a vakolat, ledől a kémény, beázik a tető, szétjön az ereszcsatorna, vagy tönkremegy a kerítés). Ugyancsak a kertes ház hátránya, hogy rendszerint messzebb van a városközponttól, így kocsi nélkül nehézkesebb onnan a munkába járás vagy a boltok látogatása.

A ház inkább a kertészkedőknek, a szomszédok hangoskodásait nehezebben viselőknek, ezermestereknek és nagyobb alap-jövedelműeknek való, a lakás pedig a kisebb keresetűeknek és kényelmeseknek, akik jobban tűrik a szomszédok közelségét és nem igénylik a rózsa-locsolgatást, kutya-tartást, bütykölgetést a garázsban.

csik.jpg

Egyéb posztjaim, melyek talán érdekelhetnek: Híres sorozat-gyilkosok, 10 szülőtípus, Észbontók - valóság vajon, Három gyakori tévedés a töri tudásunkban, Miért nem megy a magyarnak a foci?, A halottak hadserege [kritika], Lukasenka és az utasszállító, Zendülés a Caine hadihajón, A jövő hibrid oktatása, Számít e kiért hagynak el,  

Köszi, hogy szavaztál!

panelmedve_alsosor.jpg

 2021.07.10.(13:27) 

Számít e hogy kiért hagynak el bennünket?

Érdekes kérdés, el lehet rajta gondolkodni: "számít e, hogy kiért hagynak el bennünket?" Persze vannak, akiknek az életében egyetlen egyszer sem vetődik fel ez a dilemma, mert szerencsések és soha nem történik meg velük az egész, vagyis: soha nem csalják meg őket és soha nem válnak el tőlük. (Ezúton is gratula nekik!) Csakhogy ott van a kevésbé szerencsések köre is, akik viszont további három csoportba sorolhatóak: elsők azok, akikkel megesik mindez ráadásul nagyon komoly szenvedések közepette, mert amikor bekövetkezik, akkor még elő a kapcsolatuk a párjukkal, vagyis még kötődnek hozzájuk és még szerelmesek beléjük. Aztán ott a második csoport (ahová magam is tartozom), akikkel olyan módon esett meg a szakítás (válás), hogy már régen kihűlt a kapcsolatuk, sőt az már inkább csak szenvedéssel  volt terhes, így nem okozott nekik nagyobb fájdalmat a különválás. (Persze azért így is megviselte őket a dolog, az esetleg már meglévő gyerekek, a megváltozott élethelyzet és az "elhagyás-élmény" miatt.) Végül a harmadik körbe azok tartoznak, akik kulturáltan, közös megegyezéssel válnak el (vagy szakítanak) és csak KÉSŐBB találnak új párt maguknak, így a szenvedés szintén minimális.

elhagyas.jpg

A kép forrása: www.stephanspeaks.com/forgive-cheated/

Ha elhagynak bennünket (itt hangsúlyoznám nem megcsalnak, hanem tényleg elhagynak) akkor ugyanúgy egy bizonyos fájdalomskálán megyünk végig - mely különböző fázisokból áll - mint egy súlyos betegség esetében (elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás). Persze ebben az esetben ez többnyire módosul pontosan ebben a sorrendben: 1. düh (amikor megtudjuk az elhagyás tényét), 2. kíváncsiság (ki az a másik, aki miatt elhagynak, vagy elválnak tőlünk), 3. depresszió (miért történt ez velem), 4. belenyugvó gyűlölet (elhagyott, de gyűlölöm érte őt is meg az új párját is). Ami a legutolsó fázist illeti: az esetek felében "beletörődő semlegességgé" változik az idő múlásával, vagyis elfogadjuk az új helyzetet, továbblépünk a "ha megnyerte hadd vigye" életfilozófiával (az esetek másik felében hosszú a folyamat, vagy örökké tart).

A kérdés ezen a ponton: számít e az, hogy akire lecserélnek bennünket, az kicsoda? Számít e, hogy okosabb, sikeresebb, gazdagabb, fiatalabb vagy szebb e nálunk? Ha a saját esetemre gondolok: igen. Ha az általam ismert esetekre gondolok: igen. Valahogyan úgy vagyunk kódolva, hogy folyamatosan összehasonlítjuk magunkat másokkal. Erre kondicionál bennünket az iskola, a munkahely és az egész élet. Az iskolában érdemjegyeinket az osztálytársakéhoz mérjük, a munkahelyen a többiek fizetés-emelkedéséhez viszonyítjuk sajátunkét és az élet minden területén versengésre kényszerülünk. Mindig másokhoz mérjük magunkat, még a  reklámok és a filmek is erre ösztönöznek bennünket, hiszen mindenki a karcsú modellekre a csinos színészekre és a jóképűen sármos sztárokra akar hasonlítani. Miért épp a magánélet lenne kivétel?

Ha úgy érezzük, hogy egy nálunk fiatalabb, okosabb, sikeresebb, jobb külsejű idegen szakítja el párunkat, bizony rosszabbul esik, mint egy olyan harmadik fél esetében, akit nem tartunk különbnek. Aztán persze itt jön be az, hogy kinek mi számít? Mi van akkor például, ha jobb külsejű ugyan de egyébként sikertelenebb, vagy rosszabb külsejű nálunk, de sikeresebb az életben? Az egész akkor tud duplán ütni, ha még mindezen dilemmákon túl nekünk magunknak, meg nem jön össze (az istennek se) az új pár megtalálása. Ekkor azt érezzük, hogy ő boldog egy másikkal (aki jobb parti nálunk) én meg itt maradtam egyedül (és senkinek sem kellek). Aztán csillapíthatja belső vívódásunkat ha időről  - időre (átmenetileg vagy tartósan) párra lelünk. 

Saját tapasztalat, hogy a végleges elhagyásoknál - főleg hosszabb kapcsolatok esetében - az ellentétes szempontrendszer dominál (főleg ha a nő az, aki elhagyja a férfit). Vagyis ha például az új társat találó nő párja sport-mániás volt, akkor az új partnere egy önmagát jobban elengedő férfi lesz, ha a régi kapcsolat munkamániás volt, akkor az új szabadidő fan lesz, ha a régi konzervatív, akkor az új liberálisabb és ... ha a régi szoros kapcsolatot szeretett fenntartani (testesebb alkattal, értelmiségi munkával), akkor az új egy lazább viszonyt kedvelő, vékonyabb, gyakorlatias (pl szerelő típus) lesz. ... stb, stb.

Nyilván igazak a legősibb mondások: "az idő minden sebet begyógyít" és ha valaminek be KELL következnie, akkor az úgyis bekövetkezik (és úgy van jól). Mindenki megérdemli azt, akit magának akar és senki nem főnyeremény még akkor sem, ha az első időkben "nagyon jó embernek" tűnik a hölgy szemében. Aki ugyanis félreismerte az első kapcsolatát, az félreismeri a másodikat is és elkövet majd megint hibákat, mert a mélyen benne kódolt "érték fel nem ismerés" és felszínesség úgyis kihozzák a konfliktusokat. Csak ezúttal új köntösben.

Egy biztos: az elhagyás után (ha az tényleg végleges) elpocsékolt idő minden perc, amit arra fordítunk, hogy a másikra gondolunk. Élje életét, tegyen, amit akar és minden energiánkat a saját boldogulásunkra kell fordítanunk. Akkor is, ha az a személy, akit helyettünk választott szebb és sikeresebb nálunk és akkor is, ha rondább és sikertelenebb. (... és akkor is, ha minden értéke az, hogy a korábbi társ ellentéte.)

Köszi, hogy szavaztál!

2021.07.07.10 óráig: 403 szavazat érkezett (köszönjük), aminek 29% -a (116 voks) jelezte, hogy "egyáltalán nem számít" annak személye, akiért elhagynak bennünket. Viszont 71% szerint számít.

panelmedve_alsosor.jpg

 2021.07.04.(23:55)

Budapesti EB döntő?

Az eredeti tervek szerint az 11 európai városban folyó foci EB döntőjét (és utolsó három mérkőzését) a londoni Wembley -ben tartanák, de úgy tűnik, porszem került a gépezetbe. A 2500 VIP vendégnek ugyanis - akik mind a döntőre érkeznének különböző külföldi országokból - csak karantén UTÁN lenne lehetséges a helyszínre érkezés (a szigorú brit beutazás és járványvédelmi szabályok illetve a delta variáns megjelenése miatt). Ám július 11-ig ez nem megoldható (hisz az érintettek mind eleve csak a döntőre jönnének). Az UEFA döntéshozóiban így felmerült a budapesti helyszín lehetősége. A magyar főváros már csak azért is ideális helyszín lenne, mert jelenleg is CSAK itt zajlanak telt-házas mérkőzések, a többi stadionban fél vagy negyed telítettség engedélyezett. (A Wembley -be max 45 ezer nézőt engednek be, ott 50% az engedélyezett kihasználtság.)

eb_kep.jpg

Kép forrása: turizmus.com

Ami az UEFA esetleges döntését illeti: most vagy csak nyomást akarnak gyakorolni a britekre (a budapesti helyszín belengetésével akarják kicsikarni a beleegyezésüket), vagy tényleg komoly az ügy és akkor óriási lehetőséghez jutunk. A magyar foci problémáiról korábban már írtunk, de egy EB rendezés némileg kompenzálná gondjainkat, főleg, hogy még soha nem rendeztünk sem VB -t, sem EB -t. (A környékünkön volt már EB: 2012-ben például lengyel-ukrán rendezés volt, 2008-ban Ausztria-Svájc adott otthont az eseménynek, 1976-ban pedig Jugoszlávia tartotta.) 

Egy budapesti labdarúgó EB döntő a Puskásban telt-házzal, óriási lökést adna a hazai futballnak és nemzetközi megítélésünknek is. Persze a legjobb az lenne, ha a magyar válogatott győzni tudna vagy a szombati  francia-magyaron. vagy huszonharmadiki német - magyaron (esetleg mindkettőn [:)] ha kérhetjük az égi döntéshozókat). 

focieb_menetrend.jpg

Kép forrása: kitekinto.hu

Szurkoljunk a két most következő meccsen, mert minden biztatás elkél a kontinens legjobb csapatai ellen (ha már így hozta a balsors, hogy a halálcsoportba kerültünk).

panelmedve_alsosor.jpg 

 

 

A jövő oktatása: a hibrid rendszer

A járvány bebizonyította, hogy szükség van a hazai oktatás jelentős átalakítására, a rugalmasság növelésére és a hibridizációra is. Utóbbi azt jelenti, hogy a későbbiekben egy tantermi - otthoni kettős rendszer kerülne bevezetésre, mely bármikor képes lenne átállni egy színtisztán otthoni oktatásra, illetve hibrid jellegéből adódóan a tantermi időszak is több internetes, egyéni és otthoni feladatból állna. (Erről már esett szó Maruzsa Zoltán államtitkár "tolmácsolásában" az eduline.hu oldalon is.)

online.jpg

Forrás: edsurge.com

Az biztos, hogy ez fontosabb feladat volna, mint mondjuk a melegellenes törvény azonnali S.O.S. bevezetése (a gyerekek megóvása a Harry Potter filmektől és az esetleges "homokossá válás/nevelés" rémképétől [isten ments]) és szintén fontosabb, mint az ellenzéki parlamenti képviselők agyonbírságolása (bajuszügyi disputákban).

A digitalizációra visszatérve:

... a jövő valószínűleg olyan munkahelyekből fog állni, melyek részben távmunkára épülnek majd, hiszen egy-egy újabb járvány vagy egyéb válság bármikor bekövetkezhet, így minden munka-területnek eleve úgy kell majd kialakítania saját feladatköreit, hogy pillanatok alatt (egyik napról a másikra) megvalósulhasson az átállás. Persze nem mindenhol lehet ezt megoldani, de a törekvés biztosan ez lesz. Ha pedig a munkaerőpiac így fog működni, akkor az oktatásnak is követnie kell az új trendet.

A hibridizáció része az is, hogy a diákok számára a feladat-kiadás szeptembertől nem csak a tantermekben történik majd (még ha hagyományosan is indul a tanév), hanem egy adott internetes felületen is, amihez hozzátartozik majd, hogy a visszaküldések egy része is itt zajlik majd. Így a tanulók megszokják az internetes felületek használatát és nem lesz számukra nagy trauma egy esetleges hirtelen átállás.

Ami a jövőt illeti: egyelőre senki nem tudja, hogy lehetséges e újabb hasonló járvány. Sokan alapból megkérdőjelezik, hogy természetes módon bukkant e fel a SARS-CoV-2, vagy netalán egy laborban készült valamilyen céllal, majd elszabadult (véletlenül, esetleg szándékosan). A gyanakvók közt van például Robert Redfield is, aki mellesleg az amerikai járványügyi központ vezetője (vagyis nem éppen laikus a témában). [Személyes megjegyzésként írom le: én magam a kínai kifejlesztést vélem reálisnak.] Azonban akármelyik esetet feltételezzük is (a természetes felbukkanást vagy a mesterséges pandémia-előidézést [akár Kína által is]) sajnos újra előfordulhat. Azonkívül jöhetnek egyéb globális válságok is, hisz ahogyan Orbán Viktor fogalmazott: "a járványok és a népvándorlások korát éljük".

hibrid_online.jpg

Forrás: https://sd33.bc.ca/hybrid-learning

Hogy miként függ mindez össze a hazai hibrid-oktatással? Úgy, hogy alkalmazkodnunk kell ehhez az új világhelyzethez: szükséges a kettős rendszer felállítása az oktatásban (és a munkahelyeken is) mert digitalizáció nélkül sebezhető országunk. Megfontolandó, a 3 vagy 4 munkanapos hét is, amikor mind az iskolákban, mind pedig a munkahelyeken (ahol csak megoldható), 5 munkanapból mindössze 3 vagy 4 nap lennének bent a tanulók/dolgozók, a 4. és/vagy 5. munkanap otthonról folyna minden. Ezzel az esetleges átállás is könnyebbé válna és nagy lépést tennék a digitalizációs új rend felé is, mely nem lenne annyira sérülékeny berendezkedés mint a mostani.

panelmedve_alsosor.jpg2021.06.16.(16:44) 

Foci - a szittyának az nem megy?

A foci EB alatt kicsit többen néznek meccseket, melyek most két okból is érdekesebbek mint máskor: egyrészt lesznek Budapesten is mérkőzések (először június 15-én a portugálok ellen a Puskás Arénában), másrészt mert újra kint vagyunk a bajnokságon (mégpedig az "F" csoportban Portugáliával, Németországgal, Franciaországgal, a "halálcsoportot" alkotva).

foci1.jpg

Magyarország - Portugália 3:3 (2016.06.22.) Kép forrása: Index.hu

Sajnos elmondhatjuk, hogy alig van esélyünk továbbjutni, mert olyan kemény ellenfelekkel vagyunk egy csoportban, hogy valóságos csoda lenne a nyolcaddöntőbe jutás, de az igazság az, hogy tized-ennyire nehéz ellenfelekkel is ugyanez volna a helyzet. (Bevallom: én egy san marinoi - litván - andorrai trió mellett sem venném 100%-ra a továbbjutásunkat [pedig ezen országok mindegyike bőven a 130. hely után következik a világ-ranglistán]) Ugyanakkor tegyük hozzá nem mindig voltunk ennyire gyengék a fociban: 1938 június 19-én Párizsban, a Stade de Olympique Yves-du-Manoirban az olaszokkal, majd 1954 július 4-én Berlinben a nyugat-németekkel játszottunk világbajnoki döntőt. Mindkét alkalommal ezüstérmesek lettünk.

Majd jött egy nagyon hosszú mélyrepülés: 1972-ben ugyan még kijutottunk az EB -re, de utána egészen az 2016-os Európa Bajnokságig  nem jött össze számunkra ez a "bravúr". Ami a világbajnokságokat illeti: ott még mindig tart az "átok", ugyanis az 1986-os balsikerű mexikói VB óta nem voltunk világtornán. Nagyon jól emlékszem arra a bizonyos utolsó VB szereplésünkre: kamasz voltam akkoriban és emlékszem mennyire letaglózott az a 6:0 a szovjetek ellen, 1986 június 2-én (Irapuatoban). Abban az évben a szüleimmel Jugoszláviában nyaraltam (akkor még létezett ilyen ország) és idegesítő volt, ahogyan a szerbek kiröhögték a magyar rendszámú autókat, gyakran a hatost mutatva nekik a kezükkel.

A magyar foci sajnos valóban nem tartozik sem Európa sem pedig a világ élvonalába. (Jelenleg a 37.helyen vagyunk a FIFA viláranglistáján.melyen egyébként megelőz bennünket a közeli országok közül: Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Ausztria, és Lengyelország is.) Ez a tény - mármint sikertelenségünk a fociban - önmagában nem különösebben érdekes, hiszen minden országban más-más sport a népszerű és mindenki másban jó. A kanadaiak például jól hokiznak (most ők lettek a világbajnokok), de mondjuk Jamaica nem jeleskedik a téli sportokban (tekintve, hogy náluk egész évben 30 fok van), így ott inkább a futás az élvonalbeli sport. Az viszont mindig érdekes, ha egy országban nagy népszerűségnek örvend egy bizonyos sportág, miközben rossz az illető nemzet abban a sportban. Mert nálunk ez a helyzet. Szeretjük és nézzük is a focit, ám az istennek sem megy nekünk. A szittya nem jó ebben. Ennyi. (Egyelőre)

Az okok boncolgatásával már sokan foglalkoztak és megszokhattuk, hogy Magyarország a 10 millió foci-szakértő országa. Most mégis egy újabb vélemény következik, azért, hogy színesedjen a kínálat. Nos, sokan említették már, hogy azért gyengébb a magyar foci mint a nyugat-európai, mert itt kevesebb rá a pénz. Ezt az okot én a magam részéről kihúznám, mert nem hinném, hogy például a horvátoknak sokkal több pénzük lenne a focira, mégis VB döntőt tudtak játszani a franciákkal 2018-ban Moszkvában. (De mondhatnám a cseheket is, akik 1996-ban voltak EB döntősök, vagy a szintén nem kőgazdag görögöket, akik 2004-ben EB aranyat nyertek Portugáliában.)

foci2.jpg

A Puskás Aréna (a kép forrása: goal.com)

Szintén hallani azt is, hogy a magyar focisták labdaérzéke rosszabb, mint a nyugatiaké, ami olyan kijelentés, amit nem tudok komolyan venni. Bár azt sajnos el kell ismerjük, hogy a foci hetes képesség-kódexét illetően (gyorsaság, erőnlét, technika, pass-pontosság, lövőteljesítmény, stratégia és csapat-összetartás) valóban nem állunk túl fényesen. Ami viszont talán releváns észrevétel: az a tapasztalat alacsony szintje a magyar játékosoknál. Mármint a világ élvonalához képest. VELÜK nincs elég tapasztalatunk. Arányaiban ugyanis nagyon kevés magyar focista játszik élvonalbeli európai (vagy dél-amerikai) klubcsapatoknál, ahonnan hazahozhatná (a nemzeti 11-be) tapasztalatait. Sajnos EZ mindenképp igaz és egy olyan ördögi kört teremt, melyből egyelőre nem tudunk kitörni: játékosaink nem szereznek játék-tapasztalatokat a TOP csapatoknál, így a magyar focisták gyengék, ami miatt a magyar foci is gyenge, ami miatt alig szerződtetnek a jobb csapatokhoz magyarokat. És itt visszaértünk a körünkben a kiindulóponthoz.

Azért persze vannak biztató jelek is: kétszer is egymás után kijutottunk EB -re és 2016 június 22-én a legutóbbi EB egyik fontos csoport meccsén 3:3 -at játszottunk egy parádés mérkőzésen a későbbi Európa Bajnok portugálokkal (Gera és Dzsudzsák góljaival). Sajnos 4 nappal később Belgium 4:0 -ra alázott bennünket, így ott végünk is lett. De az a mérkőzés a 3:3 -as végeredménnyel akkor is bizonyította: van lehetőség a magyar fociban. (Most újra összekerültünk Portugáliával [június 15-én lesz a meccs] Hajrá magyarok!).

Megoldás arra, hogy jobbak legyünk? Nem tudom. Az azért biztos, hogy nem a stadion-számon múlik a dolog és nem is a pénzen. Valahogyan azt a bizonyos említett ördögi kört kellene megszakítani. Szerintem legalábbis. De ki vagyok én? Csak egy lelkes szurkoló, egy panelben élő ragadozó emlős. Csak hangosan gondolkodtam.  /06.13.23:17/ panelmedve_alsosor.jpg

Három gyakori tévedés történelmi tudásunk kapcsán

A történelemtanítás hazánkban átfogó jelleggel foglalkozik - az őskortól egészen napjainkig terjedően - a magyar- és egyetemes múlt fontosabb eseményeivel és jelenségeivel. Ugyanakkor a média, a filmek és a különböző egyéb kulturális platformok számtalan téves mítosszal is "megajándékoznak" bennünket, melyek aztán beépülnek a közvélekedésbe mint hibás interpretációk. Ami a világtörténelmet illeti három gyakori tévedés mindenképp figyelmet érdemel:

Az első éjszaka joga

elsoejszaka.jpg

A kép forrása: homeofthemother.org

Gyakori tévedés, hogy a középkori Európa feudális királyságaiban a földesuraknak jogukban állt parasztjaik (jobbágyaik) megházasodása esetén az ifjú arával tölteni a legelső éjszakát. A latinul ius primae noctis néven emlegetett, ma már meglehetősen perverznek tűnő szokás még a filmvilágban is felbukkan, például az 1995-ös Rettenthetetlen (Braveheart) című történelmi drámában. Ám a történészek egybehangzó véleménye szerint, mindez csak a képzelet szüleménye és semmilyen bizonyíték nem létezik arra vonatkozóan, hogy bárhol is létezett volna ez a bizonyos földesúri jog. Valószínűleg a jobbágyaikat kihasználó, felettük zsarnokoskodó, néha megkorbácsoló (vagy megölető) középkori várnagyurak képe állhat a téveszme mögött. 

Napóleon termete

napoleon.jpg

Édouard Detaille: Napóleon 1806-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

Még egy komplexust is elneveztek az egykori francia hódítóról és császárról, Bonaparte Napoleonról, akiről máig tartja magát az a tévhit, hogy alacsony termetű emberként szolgált a hadseregben, majd lett uralkodó és hunyt el 1821-ben. Ugyanakkor a kutatók, akik megvizsgálták Napóleon maradványait és ismerik halotti bizonyítványának tartalmát is, azt állítják, hogy a korabeli átlagmagassággal nagyjából megegyező termetű, azaz 168-170 centiméteres volt. Ezzel a termettel pedig Napóleon a legkevésbé sem számított alacsonynak a XVIII. század végén (és a XIX. század elején). A téves sztereotípia mögött a császárt szinte mindig körülvevő magas termetű tisztek jelentette aránytévesztés állhat, hiszen ezek gyűrűjében a  szemtanúk számára valóban kis termetűnek tűnhetett.    

Hitler Nobel-békedíja

hitler.jpg

A kép forrása: britannica.com

Adolf Hitler német kancellár soha nem kapott Nobel-békedíjat, noha rengetegen máig hisznek ebben. Az igazság az, hogy 1939-ben egy svéd parlamenti képviselő, bizonyos Erik Gottfrid Christian Brandt ironikus és gúnyos célzattal valóban jelölte erre a díjra, ám azt soha nem ítélték meg a német diktátornak. Sőt Brandt később magát a jelölést is visszavonta. A háború utáni években széles körben terjedt el Hitler Nóbel-békedíja, noha azt időről időre cáfolják a történészek. Már a 30-as években, a világháború kitörése előtt sem akadt olyan politikus (vagy akár értelmiségi) Európában, aki jogosnak érezte volna Hitler számára a Nobel-békedíjat, tekintve, hogy agresszív külpolitikájával sorra kebelezte be a környező államokat (Ausztriát, Csehországot, Memel-vidéket) és folyamatosan fenyegette a kontinens szinte minden államát.

panelmedve_alsosor.jpg

Észbontók - tényleg lehet ekkora sötétség ilyen sok emberben?

Bevallom csak mostanában, a sokadik évad környékén kukkantottam bele az Észbontók című magyar kvíz-show néhány epizódjába (mert egy ismerősöm beszélt róla hitetlenkedve) és azonnal leesett az állam. Miután felszedtem a szőnyegről nem tudtam megállapítani, hogy mit érzek: egyszerre voltam ledöbbent, kínban nevető és dühös is. Csak azon tudtam rágódni, hogy "tényleg lehetséges, hogy ennyi emberben van ilyen hatalmas sötétség?"

eszbontok.jpg

A kép forrása: sorozatwiki.hu

Némi gyors közvélemény-kutatást végezve (a baráti és haveri körömben), plusz elolvasva néhány mértékadó netes véleményt, arra jutottam, hogy két uralkodó álláspont létezik az Észbontók kapcsán. Az egyik szerint a műsorban szereplő "válaszolók" megjátsszák magukat és sokkal butábbnak tűnnek, mint amilyenek valójában. Az ok: növelni akarják a nézőszámot (valamiféle ellenszolgáltatás fejében). A másik uralkodó vélemény szerint viszont a "versenyzők" tökéletesen önmagukat adják és bizony tényleg annyira idióták, amennyire annak látszanak.

Ha az utóbbit fogadjuk el és reálisnak tartjuk, hogy a hétről hétre levetítésre kerülő epizódokban több száz végtelenül ostoba embert látunk, akkor hihetetlenül szomorú az összkép. Azt jelenti ugyanis, hogy a különböző korcsoportokból érkező, eltérő városokból származó és más-más vagyoni rétegekből kikerülő versenyzők lehangolóan alacsony szellemi színvonalú keresztmetszetét adják a mai magyar társadalomnak. (Ami viszont egyébként megmagyaráz sok mindent ebben az országban. [De erről talán máskor])

Ha pedig ennyire rossz a helyzet értelem terén, annak érdemes az okaival is foglalkozni. Első helyen ott az oktatás. Ha egy 18 körüli magyar fiatal a honfoglalást az 1800-as években keresi (ahogyan tette ezt az egyik epizódban), felmerül, hogy egyáltalán nem tanítottak neki történelmet. (De persze csökkentsük csak tovább a közismereti órák számát a szakmai képzésekben. Hajrá!). Mást is mondok: Ha az országos kompetencia-mérések (melyekkel egyébként köztudottan trükköznek az iskolák [a jobb eredmény érdekében]) és az országos PISA-eredmények egyaránt lehangolóak, felmerülhet bennünk, hogy általában véve nem fejleszti a gyerekeket a közoktatási rendszer. VAGY mélyebbek az okok és ELEVE gyengébb gyerekanyag kerül a rendszerbe, így a pedagógusoknak annyira lentről kell indítaniuk a fejlesztéseket, hogy nem is tudnak túl magasra eljutni a képzések végére.

eszbontok_pisa.jpg

Már 5-6 éve is rosszabb eredményeink voltak mint más országoknak (forrás: hvg.hu)

Második problémakör szerintem a magyar családok helyzete és ezzel összefüggésben a fiatalok életmódja. Vajon mennyire segíti ma a fiatalokat a családok többsége? Leülnek e beszélgetni a gyerekkel a szülők? A fiatalok állandó TikTok mániája mennyiben segíti a szellemi fejlődést? Jó kérdések ezek, de persze nem biztos, hogy a válaszok közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy megértsük: miért van ennyi buta ember köztünk (már ha valóban reális képet látunk az Észbontókban). Mert itt jön a másik álláspont: mi van, ha színjáték az egész? Miért ilyen nézett ez a műsor? Miért kíváncsi ennyi ember arra, hogy milyen újabb butaságot mondanak a versenyzők? És egyáltalán: miért jó megjátszott ostobaságokat felvenni illetve megnézni?

Nos, a pszichológia segíthet a válaszokban. Ha ugyanis azt tapasztaljuk, hogy minden kérdésre tudjuk a választ, miközben a képernyőn megjelenő versenyzők hülyeségeket mondanak, akkor okosnak érezhetjük magunkat, de legalábbis értelmesebbnek tűnhetünk a műsorban lévőknél. Talán ez az egyik oka az Észbontók népszerűségének: mindannyian (kivétel nélkül) okosabbak lehetünk másoknál (még ha csak 60 perc erejéig is).

Az kérdésre - mely szerint valóság vagy színjáték az Észbontókban látható rengeteg butaság - itt lehet voksolni:

Köszi a szavazatodat!

panelmedve_alsosor.jpg

 

süti beállítások módosítása